8.fejezet - A dolgok megváltoznak

Bébik!

Így ünnepek közeledtével sokat gondolkoztam egy karácsonyi különadáson, de nem tudom illene e ebben a blogban. Ti mit gondoltok róla? 

Várom a véleményeket a rész végén!

 Addig is előtte jó olvasást kívánok. :) xx  

Ahogy rám tört a felismerés óvatosan Vic segítségével felálltam, míg ő még mindig értetlen képet vágott, mintha egy szellem lennék pedig teljesen konkrét megállapítást mondtam sőt még jobban ki is fogalmaztam magam miért gyanakodok a terhességre, de még akkor is csak állt döbbent arccal és persze engem támasztott.

-Ez nem lehet – szólalt meg végre, míg én megmarkoltam a csap szélét és csapot megnyitva megmostam az arcom jó hideg vízzel ami ismét emlékekhez vezetett amik meg se történtek. Mikor kiléptem a fürdőből Diego az ágyamon ült. Micsoda? Nem. Ez képtelenség! -Marc nem lehet ennyire felelőtlen – szólalt meg mögülem mire kérdően rápillantottam.

-Nem gondolt arra, hogy ez lesz, neki is hirtelen jött gondolom csak megtörtént, ha tervezte volna nem úgy lett volna ahogy – szólaltam meg mire bólintott és a hajában tűrt aztán fel-alá kezdett járkálni.

-Akkor se hiszem el, ha tényleg állapotos lennél a doki is mondta volna, nem? Nem tudom elhinni Camille, de ha igaz a szüleidnek el kell mondanod azóta várják tőled az unokákat mióta betöltötted a tizennyolcat és leérettségiztél – kezdett el papolni Vic mire csak megforgattam a szemem. Mondjam el a szüleimnek, ami még amúgy se biztos? Na azt kizárt. Ez csak egy feltételezés azért remélem, hogy ez az egész nem igaz. Még nem állok készen az utódaimra. Még nem állok készen egy gyerekre.

-Nem! Vic meg kell nekem ígérned, hogy senkinek nem szól erről míg meg nem bizonyosodok róla és utána is majd én elmondom – fordultam felé, de a kezemmel még mindig kapaszkodtam a csap szélében. -Kérlek, Vic. - Tértem át a könyörgésre, ami tőlem nagy szó hisz nem vagyok az a könyörgős így ezt ő is belátva sóhajtva, de bólintott. -Köszönöm – erőltettem egy mosolyt az arcomra mire csak megvonta a vállát egy fél mosollyal az arcán.

-Ha igaz előre sajnálom a gyermeked – szólalt meg tréfásan mire elvettem a csap mellől a törölközőt és hozzávágtam, de ő máris ajtón túl volt így a törölköző a földre esett. -Ha szükséged van valamire csak szólj, anyuka – a végét kihangsúlyozta mire csak rámorogtam míg ő nevetve elhagyta a szobámat és ezt onnan tudtam, hogy a szoba ajtóm becsukódott így egyedül maradtam ismét.

Utoljára belenéztem a tükörben, ami borzalmas látványt nyújtott az arcom tejföl fehér és a szemem alatti karikák csak úgy villogtak az arcomon, mint egy kivetítő. Remek. Arcomat a kezeimben temettem így legalább nem látom magam aztán csak a fejemet megrázva indultam ki a fürdőszobából. Útközben felvettem a törölközőt a földről, de csak a szennyeskosár tetejére dobtam, hogy minél hamarabb kilépjek a szobából ahol megpillantottam Diego-t ülni az ágyamon.

-Diego? - léptem felé közelebb miközben a szemöldököm a magasban szökött amikor hirtelen eltűnt. Senki se ült az ágyamon és a szobámban se vártak rám senki. Összeráncolt homlokkal indultam az ágyamhoz, miközben a fejem lüktet ezen az egész dolgon olyan, mintha Diego itt lett volna. Most látomás lehetett, de ezelőtt meg olyan férkőzött a fejemben, ami meg se történt. Nem értem. Olyan érzésem van, mintha valamit elfelejtettem volna, de nem tudom elképzelni azt, hogy valaki szuggerált volna. Vagy mégis? Nem, nem hülyeség az egész.

Miután leültem az ágyamra pár perccel később fel is álltam a fejemet rázva hátha kitisztul a fejem és az egész alakos tükör felé léptem. Nem, nem az arcom érdekel. Mikor a tükör elé álltam akaratlanul is a kezemet a hasamra tettem. Vajon tényleg lakik egy kis lény odabent? Nem tudom elképzelni, de magamat se tudom elképzelni anyaként. Nem vagyok egy anyuka típus azt se tudom, hogy kell megfogni egy csecsemőt, amikor a húgom megszületett én már 7 éves voltam, de míg meg nem szólalt, vagy járni nem kezdett én menekültem,  sose maradtam a közelében, mert csak egy hisztis, nyáladzó ízé volt számomra. Most azért visszasírom azt a napokat mikor nem csacsogott.

Nicolasa. Tényleg a tanárja, a dögös, titkolózós tanárja, aki lehet gyilkos jelölt, vagy ki tudja mi. A húgom is jó srácokban szeret bele olyan, mint a nővére bár én két férfit szeretek, de az mellékes. Diego akkor is más. Bumm és megint ő. Vajon mit fog szólni ahhoz, hogy terhes vagyok Marc-tól? Összefog törni, vagy valamit összetör inkább az utóbbit tudom róla elképzelni. Azért még reménykedek, hogy egyáltalán nincs semmilyen kölök a méhemben.

Az ablak felé tekintettem ahol már korom sötétség vett körül, ha most macska alakomban lennék akkor mindent tökéletesen, jobban látnék a macska látásom miatt. Vajon terhesen át lehet változni? Idióta vagy Camille, ez nem egy nagy balesete amivel nehéz átváltozni ez csak egy gyerek.

Miután befejeztem a bámészkodást megráztam a fejem és ismét a fürdőszoba felé vettem az irányt egy tiszta fehérneművel. Gyorsan levetkőztem és be álltam a zuhany kabinban. Egy gyors zuhanyzást szántam magamnak, de miközben csöpögött rám a zuhanyrózsából a víz gondolkoztam és mostanság, ha gondolkozok nem túl jó. Behunytam a szemem, hogy az arcomra csöpögjön a kellemes hőmérsékletű víz, de míg a szemeim csukva voltak Diego-t láttam, a szobámban aztán hirtelen már előttem állt, de rajtam csak egy szatén törölköző volt. És a következő pillanatban megcsókolt.

Ekkor hirtelen kipattantak a szemeim és csak megráztam a fejem. Valami nincs rendben velem és ez nem az előbbi rosszullétre értem. Valami amiről nem tudok, valami, mintha történt volna, de mégse történt. Zavaros még én se értem mi zajlik bennem.

Fejemet rázva léptem ki a kabinból és gyorsan magam köré csavartam a törölközőt úgymint ma délelőtt. Egy nap alatt kétszer fürdök le, de ez a vérmacskáknál megszokás a macskák ápoltak és tisztaságmániásak. Felhúztam a fehérneműmet aztán sietős léptekkel kiléptem a fürdőszobámból ismét, de most nem képzeltem oda Diego-t. Szerencsére, de mégis olyan érzésem van, mintha valamilyen hiányozna. Nem értem, de mégis valami ürességet érzek a szívemben.

Egy fekete pólót vettem fel, ami a combom közepéig ér és mikor beleszagoltam a póló anyagában Marc jellegzetes illata csapta meg az orrom, ez az ő pólója. Nem tudom miért, de nem vettem le magamról nyugalommal tölt el a póló illatja így egyből belemásztam az ágyamban míg a törölközőt az ágy végén lévő kis dobozra tettem ahol a régi dolgaimat tartom. Régi dolgok, vagyis emlékek.

Még egy ideig néztem a plafonon lévő csillagokat amikor hirtelen oldalra fordultam az ajtó felé és vártam. Nem tudom mit, vagy kit csak vártam. Talán azt vártam mikor fog el az álom. Az álom ahol az a titokzatos sötét alak kerget míg el nem kap. Bármennyire is félek tőle nem hátrálok meg inkább lehunyom a szemem és várok míg el nem fog az álom és meg nem látom az illető fekete alakját. Bárcsak az arcát is láthatnám.
 

Ide-oda csapkodva és sikoltva ugrottam fel ülőhelyzetben mikor hirtelen egy mellkasnak csapódtam. Mikor megpillantottam az illetőt szőke haját ismertem meg először így rögtön átöleltem a derekát, nem tudom miért tettem csak szükségem van az érintésére és talán ő van itt, vagy talán mindig is mellette voltam biztonságban. Nem ugyanazt az érzést érzem, amit Diego ölelésében éreztem, ez az érzés teljesen más. Míg Diego karjai szenvedélyt, kalandot és valamiféle új dologban hívott magával. Persze azon az estén mikor Diego nyugtatott azt hittem az ő karjaiban vagyok biztonságban, mert ő átélte azt amit most én. Talán emiatt érzek iránta valamiféle kötödést, talán ez csak kötödés és talán, akit valójában szeretek az ...

-Segíts kérlek – szólaltam meg suttogva reméltem nem hallja meg, de mikor már kimondtam hangosan tudhattam volna, hogy meghallja. Marc-nak szuper hallása van.

-Segítek. Melletted leszek míg kell – szólalt meg mire felnéztem rá és most éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Sírok. Az a rohadt álom tehet róla. Elkapott és nem tudtam semmiben se kapaszkodni egyszerűen megfogott és örökké odavesztem. Ez lenne a sorsom? Ez fog történni velem? Nem tudom, de nem akarom. Nem akarok azzal a illetővel menni, mert félek. Félek tőle. -Az álmod? - éreztem meg miközben meleg tenyerét az arcomhoz érintette mire felnéztem ragyogó szemeiben és csak bólintottam. Kezei közé vette az arcom és nagy hüvelykujjával megtörölte az arcom aztán az ajkait a homlokomhoz nyomta míg én egyből átkaroltam a derekát. Megint.

Megmarkoltam pólója anyagát és erősen kapaszkodtam belé, mintha ő lenne a menedékem, a megmentőm, vagy az egyetlen egy fontos dolog az életemben, amely kihúzhat ebből az egészből. Soha többé nem akarom elengedni egyszer már elvesztettem a hülyeségem miatt többé nem akarom elkövetni ezt a hibát. Soha többet.

***

Hangos madárcsicsergésre keltem és mikor kiakartam nyitni a szemeim a napfénye ragyogott a szememben így oldalra fordultam, és már temettem volna a párnában az arcom, de egy kemény valamiben vagyis valakiben ütköztem így egyből megugrottam. Amint megpillantottam ki is fekszik az ágyamban a szívem ezerszeresével kezdett verni és mikor nyeltem egyet meglepettségtől felém fordult a testével és félig kinyitotta a szemét.

-Jó reggelt  – húzta mosolyra a száját míg én megmeredve ültem az ágyamon továbbra is őt kémlelve. Utoljára arra emlékszem, hogy megriadtam és megöleltem valakit, de már nem tudom ki volt az, de úgy hiszem most megkaptam a kérdésre a választ. Marc.

-Jó reggelt – ráztam meg a fejemet és próbáltam eltekinteni, de olyan magabiztosan feküdt az ágyamon, mint két évvel ezelőtt. Csak ruhában, sőt póló is van most rajta. Érdekes.

-Jól aludtál? - simította a kezeit az én kezemre és aggódó pillantással leste a válaszom míg a takarómra tekintettem ahol a kezem van és az ő keze.

-Igen – válaszoltam egy kisebb mosollyal mire ismét megjelent az arcán a szokásos mosollyal. -Köszönöm, hogy itt voltál meg minden – folytattam elhúzva a kezem és csak széttártam a kezem aztán kínosan a kezeimben temettem az arcom, hogy aztán elnevessem magam zavartságom miatt.

-Jól vagy, Camille? - kérdezett rá mire ismét rápillantottam.

-Persze csak sose voltam előtted ilyen.. zavarban – válaszoltam egy fél mosollyal mire csak bólintott persze a szokásos csábos mosolyával. -Töröld le a képedről a nagyképű vigyorod! - Vágtam rá mire feltette a kezeit nevetve, de csak egy párnával jutalmaztam amit egy kézzel elkapott és a feje mögé tűrte.

Már nyúltam volna a feje felé, hogy visszavegyem a tulajdonom mikor elkapta a csuklóm és maga alá gyűrt így felettem mosolygott, mint a tejben tök.

-Azt hiszem a hercegnő elpuhult – vigyorgott le rám míg én csak ide-oda csapkodtam, de ő csak jót mulatott rajtam.

-Engedj el, vagy soha a büdös életben nem lesznek kis utódjaid – szólaltam meg nevetgélve mivel ezek a helyzetek hasonlítanak a múlt emlékeire csak akkor néha én voltam az aki felül volt. Régi szép idők.

Ekkora a szoba ajtóm hatalmasat csapódott így ijedten rögtön arra kaptuk a tekintetünket, de senki se állt az ajtóban. Míg ő más felé nézett legurítottam magamról és gyorsan talpra ugortam kár volt, mert egyből vissza is huppantam és ekkor eszemben jutott a tegnapi feltételezésem.

-Miért nincs ebben a házban magánélet? - duzzogott mögöttem Marc míg én csak magam elé meredve gondolkoztam a tegnapi dolgokon. Ha terhes vagyok akkor Marc az apja talán most lenne jó alkalom elmondani neki, de mi van akkor hamis ábránd, én örülnék neki, de Marc.. összetörne. Már vágyakozik az apaságra, két évvel ezelőtt sokat célozgatott erre míg én csak fintorogtam az elképzelésen, de ő csak jókat mulatott rajtam. Elfogadta, hogy nem akarok még gyereket, de tudtam, hogy nagyon vágyakozik egy közös gyerekre és most itt lenne rá az alkalom. Mégse szeretném, de ha igaz megtartom bár azért reménykedek. Remény hal meg utoljára nem, de?

-Figyelsz rám? Cami! Szerinted ki volt az? - bökte meg az oldalamra mire megugrottam ijedtem be, de rögtön felé fordultam letörölve a kétségbeeső arcom már, ha létezik olyan.

-Jaj bocsi csak elbambultam – ráztam meg a fejem és az arcomra erőltettem egy mosolyt. -Szerintem az apám keress minket szóval.. felöltözök – álltam fel és a szekrény felé bökött mire vigyorogva, de bólintott. -Tűnés! Kifele! - Mordultam rá mire biggyeszteni kezdte az ajkait, de nem hatott meg így végre felállt aztán szomorkásan elindult az ajtó felé, de ott megtorpant.

-Úgyis láttam már mindent amit akartam – kacsintott rám vigyorogva mire nevetve megforgattam a szemeim aztán kilépett a szobámból úgymint az előbbi ismeretlen. Kínos lett volna, ha az apám tör ránk, de nem az első alkalom lenne. Kínos, de ő jót szórakozott mindig ezeken a dolgokon míg én a föld alá süllyedtem. Az én apám ahelyett, hogy dühösen kirántotta volna a fiúmat az ágyból csak mosolyogva magunkra hagyott sőt állandóan Marc ölében lökdösött.

Megrázva a fejem fordultam a szekrény felé ahonnan kivettem a fehér rövid nadrágom és ahhoz egy kék spagetti pántos felsőt. Ma jó időnk van és amúgy is ma nem akarok tétlenkedni, ma szabadnak akarom érezni magam egy röpke pillanatra és ez csak úgy lehet, ha átváltozok. Kiakarom tisztítani a zavaros elmémet, mert annyi minden kavarog benne, hogy már szédülők és mindjárt ismét kitaccsolok. Terhes vagy, terhes vagy, terhes vagy! Ismételte a kis ördög a bál vállamon, mire csak morcos fújtam egyet és löktem onnan, ez a kis hülye akarja megmondani nekem mi a helyzet. Nem biztos, hogy terhes vagyok lehet csak... nem tudom, de kiderítem!

A fürdőszoba felé haladtam, de útközben kihúztam a fiókot és kivettem belőle a tiszta fehérneműket aztán a hátamra dobva a cuccokat indultam el kihúzott háttal a fürdő felé. Röpke öt perc alatt átöltöztem aztán a tükör elé álltam. Egy szerencsétlen idióta pillantott rám, aki kissé jobban néz ki sőt sokkal jobban néz ki a tegnap esti kinézetéhez képest pedig, ha tudná az a szerencsétlen, hogy az este elkapta az a sötét alak. Ja, hogy az a szerencsétlen én vagyok és tudok róla. Így már mindent értek.

Kifésültem szanaszét álló hajam aztán a fekete talált – a szőnyegen találtam – hajgumival összekötöttem a hajam, de egy-két kis szál így is kilógott elől. Hideg vízzel megmostam az arcomat, ami nagyon jól tette az amúgy is nyúzott arcomnak sőt még az elmém is kitisztult. 

Tehetetlenül megráztam a fejem és mivel ma semmilyen alkalom nem lesz a pólóval vagyis a pizsamámmal visszamentem a szobámban és csak az ágyra dobtam. Aztán megágyaztam bár feleslegesnek tartom hisz estére ismét úgy fog kinézni, mint aki 1 hete benne fekszik mivel valamiért mindenki a szobámat, illetve az ágyamat találja a legkényelmesebb helynek.

Megrázva a fejem fordultam az ajtó irányában és amint a kilincshez nyúltam rögtön kirántottam az ajtót, de egy kék szempárban ütköztem. Egy ideig csak néztünk egymás szemeiben látszólag úgy tűnik egyikünk se tud mit mondani, vagy inkább nem akarunk megszólalni mivel Diego-nek biztos van valami mondanivalója, mindig van neki és valószínűleg valami ok miatt jött ide. 

-Ö – nyögtem ki egy teljesen értelmetlen szót, vagy inkább betűt míg a homlokomat kezdtem dörgölni.

-Csak.. mindegy – kezdett bele, de aztán megrázta a fejét így a tökéletesen beállított fekete haja csak úgy csapkodott a levegőben annyira gyönyörű látvány. -Jó reggelt – mosolygott rám fél mosollyal aztán hátat fordítva nekem elmasírozott a hosszú folyosón míg én kérdően néztem utána. Elment, de nem akarom, hogy elmenjen mégse tudok megmozdulni pedig azt akarom, hogy jöjjön vissza és elmondja amit elakar mondani, de mire megtudnék mozdulni fekete bőrdzsekije eltűnik a látótávolságból. Fenében.

-Mi a helyzet, kicsi húgi? - jelent meg hirtelen Leo nevetve és a hasamat kezdte bökdösni, de rögtön észhez tértem és a karjaira csaptam hisz, ha tényleg él ott bent valaki akkor vigyáznom kell rá. Azt hiszem. Marc kedvéért. -Mi van terhes vagy? - kérdezte felhúzott szemöldökkel mire a szemeim majdnem kiestek a helyéről és egy tettet nevetéssel csak a fejemet ráztam aztán erősen vállon csaptam.

-Leo azt hittem, ha már te vagy a legidősebb akkor a legokosabb is te vagy – vágtam rá zavartan még mindig nevetgélve mire furán, de megvonta a vállát és elhaladt előttem a konyha felé. Meleg helyzet.

Elindultam a folyosón, de én ahelyett, hogy lekanyarodtam volna a konyha felé megtorpantam a nappalinál hisz rég nem látott bácsikámat véltem felfedezni.

-Fede bácsi – léptem nagybátyám felé, hogy mosolyogva ismét megölelhessem rég látott bácsikám.

-Camille. Hogy vagy? Nagyobb lettél – szólalt meg vidáman mikor elengedtem és szemügyre vett. -Sőt sovány is – húzta el a száját mire csak megforgattam a szemem. -Ettél te az egyetemen? - kérdezett rá mire egy mosollyal bólintottam aztán csak megrázta a fejét.

-Hogy van Mel néni és Sofia? - tereltem a témát egy mosollyal míg bácsikám visszaült a kanapéra, de én csak állva maradtam.

-Remekül. Sofia hiányol benneteket – válaszolt mire bólintottam. Sofia Sayda Macedo egy évvel fiatalabb Nicolasa-tól így nagyon sok időt töltött nálunk nyaranként meg persze bátyja miatt is Nicolas miatt így természetes, hogy hiányol bennünket bár Nicolas minden hónapban többször hazalátogat, de szerintem Sofia-nak mi is hiányzunk. Már rég voltunk nálunk és az igazat bevallva nem hiszem, hogy Sofia abban a két évben míg én nem voltam sokat lett volna nálunk. Pedig a húgommal nagyon jól eljátszottak sőt nagyon jó barátok lettek és szerintem most is azok.

-Talán valamikor lejöhetne hozzánk, vagy mi is odamehetünk – ajánlottam fel mire Federico bácsi csak bólintott bár majd akkor gondoltam ezt a család egyesítést, ha lezajlik minden. Szó szerint minden.

-Hétvégén ők is idejönnek mivel a tanács újra összeül – szólalt meg az apám mire kitágult szemekkel és egy erőltette mosollyal bólintottam. Remek.

-Na én szerintem bekapok valamit – szólaltam meg a konyha felé mutogatva mire mindkét férfi kuncogva, de bólintott míg én csak szem forgatva megráztam a fejem. Testvérek.

Ahogy beléptem a konyhában egy fekete pólósban ütköztem és mikor felnéztem gyönyörű szép kék szemek csillogtak rám, de most másnak néztek ki. Jégnek. A szemei úgy csillogtak, mintha fagyos lenne a tekintette, de még így-is gyönyörű.

-Diego – szólaltam meg rekedt, kis vékony hanggal míg ő csak megrázta a fejét és kikerülve engem az ajtó felé indult szó szerint szaladt. Mintha menekülte valami elől, de inkább valaki elől és az a valaki én vagyok. Látni se bír, de nem értem az okát. Mi üthetett belé?

Miután kibámultam magamat a konyha felé fordultam ahol nem mindennapi látvány fogadott hisz legjobb barátnőm szó szerint Mateo ölében ült. Liv mindig ilyen a fiúkkal, akik a haverjai mindig közvetlen, de Mateo mégse a „haverja” sőt alig ismeri és különben is nem ott kéne ülnie, hanem a bátyám ölében ahol Amora ül. Várunk csak Amora a bátyám ölében ül? Hú. Meddig aludtam? Csipkerózsikának érzem magam, aki nagyon nagyon sokat aludt. 

-Jó reggelt – léptem beljebb mire mindenki egyesével rám mosolygott egy „jó reggeltett” kántálva. Leültem a szokásos helyemre ahol a két bátyám között ülhettem míg előttem Marc mosolygott rám. Hosszú napnak nézünk elé.

Anya mosolyogva elém tette a reggelit amit egy mosollyal köszöntem meg így neki álltam a szokásos nutellás zsömlének hideg kakaóval míg a többiek ide-oda dobálóztak meg nevetgéltek. Szórakoztatót őket nézni reggeli evés közben addig se figyelek az előttem ül személyre, akinek a tekintetét állandóan érzem a tarkómon.

-Mi a terv már? - szólalt meg Liv Mateo felé fordulva mosolyogva és az arcára egy puszit nyomott aztán ugyanígy tett a bátyám is Amora-val. Itt valami elkezdődött, aminek rohadtul nem lesz jó vége.

-Buli lesz ma – vágta rá vigyorogva Mateo és lepacsizott Nicolas-al.

-Hol? - húzta fel a szemöldökeit kérdően Liv. Ja igen ő nem tudja hol szoktak lenni a legjobb magán partik bár mi csak After partinak hívjuk míg a fiúk De La Buli Villa. Idióta név, de ők is azok.

-Titkos helyen, szívecske – Mateo a hüvelykujját Liv ajkaira tette mire csak megforgattam a szemem mindig ezt csinálja. Emlékszem én egyszer megharaptam. Édes és sós íze volt.

-Annyira titkos hely, hogy a végrehajtói háznak hívják – szólalt meg mosolyogva Vic. -Hú elárultam most. Baszki – csapott a szájára gyorsan tettet kétségbeeséssel mire mindenki felnevetett.

-De nincs berúgás fiúk – hallottam meg egy hangot mögülem és az apám meg Fede bácsi állt az ajtóban. -Holnap utazás szóval nincs vadulás – adta ki az utasítást mire a fiúk nevetve összenéztek aztán a főnökükre néztek és elővették a glóriájukat, hogy a fejükre tegyék.

-Én is mehetek? - szólalt fel Nicolasa mire Leo egyből rávágta a „nem” szót míg én Dex-re néztem így csak megvontuk a vállunkat és apánk felé néztünk.

-Ha Fernanda vigyázz rád – villantotta rám apám a szokásos „megvagy” vigyorát hisz ezzel azt akarja, hogy vállaljak felelősséget ez is az egyik leckéje na meg persze, ha vigyázok egy mondhatni gyerekre akkor talán én is akarok majd egyet. Meg hát legalább én nem iszok és nem csinálok hülyeséget, mint múltkor. Hupsz.

-Kérlek Fer – kulcsolta elől össze a kezeit Nicol mire egy nagyot sóhajtva bólintottam hisz amúgy se innák amiatt a feltételezés miatt. -Köszönöm te vagy a legjobb nővér – gyorsan felállt és a karjaimban borult míg én mosolyogva öleltem vissza a kishúgom, aki már nem kicsi. Nem is értem miért vigyázok rá.

-Nincs is ma semmi? - fordultam apám felé mikor Nicolasa elengedett és elindult boldogan a szobája felé magával húzva Amora-t meg Olivia-t. Jó ötlet kettőjüket egy légtérben tenni? Utánuk kéne mennem, de ez a nutella olyan finom. Éhség győzött.

-Nincs mivel a tanács gyűlésre készülünk és egy szabadnapot kaptok azután elváltok csapatokban – szólított vissza a valóságban apám szava és valamiért megrémít a csapat szó. Múltkor Diego-val voltam csapatban és .. nagyon jó volt. Jól éreztem magam mellette, de most, ami van közöttünk nem tetszik. Nem akarom, hogy ez legyen azt akarom, hogy a közelemben legyen, de ha ő mellettem van Marc-ot veszítem el aki mindig mellettem volt és van is. Ajajaj.

Miután a szülők elvonultak persze anya azzal a paranccsal, hogy valaki majd mosogasson el aki Mateo, mert már rég mosogatott. Elég rég. Szó szerint utál mosogatni sőt takarítani, ha belépek a végrehajtói házban és, ha a szoba ajtaja nyitva is van akkor büdös sajt szag kiszivárogni onnan. Borzalmasan rendetlen, de a legmegbízhatóbb barát, aki nem csak viccelődni tud, hanem komoly és édes is tud lenne. Évente egyszer-kétszer.

Reggeli befejezte után felálltam megtörölve a kezeimet és Marc is felállt, de csak egy mosollyal megráztam a fejem és inkább a bátyám elé álltam aki kérdően pillantott rám, de én csak felhúztam és magam után húztam. A szobámban akartam húzni, de a szobám közelében van Nicolasa szobája így inkább arra rángattam amerre Diego ment nem régibbe. Ki a természet felé. Viszont drága bátyám nem éppen engedelmes így amint kiértünk kirántotta a kezeit a kezeim közül és felháborodva kiáltott rám egy „mi van” kérdést.

-Mi van? Inkább mi ez az egész drága bátyám? Most Amora-val vagy? Vagy csak megint megakarod húzni? Mi ez az egész? - akadtam ki és kicsit beljebb sétáltam az erdő felé hisz nem lenne jó, ha valaki meghallaná a kiabálásunkat.

-Semmi közöd nincs hozzá, de lehet, hogy tetszik Amora és azért vagyok vele. Talán szerelmes vagyok belé – rántotta meg a vállát mire az állam leesett nem tudtam, hogy ismeri ezeket a szavakat hisz ritkán ejtette ki ezeket a szavakat. Nagyon ritkán.

-Szereted? Ez komoly? Azt se tudod mi az a szerelem – vágtam rá egyből egy gúnyos mosollyal mire csak megforgatta a szemét. -A szíved erősen dübörög mikor melletted van? Nem? Érdekes. - Folytattam mire a földet kezdette el birizgálni aztán feldúltan az erdő felé sétált míg én utána loholtam. -Mikor meglátod eláll a lélegzeted? Vagy mikor többen vagyunk csak rá koncentrálsz? - miközben csak mondtam, mondtam a magamat hirtelen megtorpant így én oldalra billentett fejjel meredt rám.

-Miért csinálod ezt húgocskám? - kérdezett rá összefont karokkal mire csak megvontam a vállam.

-Mert nem őt szereted. Hidd el tudom – kezemet a vállára tettem és egy kis mosolyra húztam a számat míg ő megfordult és folytatta az utat befelé. -Miért nem vallod be, hogy szerelmes vagy Olivia-ban? - kiáltottam rá mire megtorpant és leesett állal felém fordult amikor hirtelen az orromat megcsapta valamilyen idegen szag, amit már korábban éreztem sőt ezt a szagot bárhonnan megismerném. Dex rögtön mellém ugrott, de én csak ellöktem magamtól hisz ez a valaki nem bánt.

Viszont mikor megjelent előttünk nem ugyanaz a Diego állt előttem akit én ismertem ez a Diego más volt talán az arcán lévő vértől és az a vér nem állati vér. Nem, az emberi vér. Embert ölt, vagy lehet csak táplálkozott emberből, de akkor is az ember az ember.

-Diego – léptem volna hozzá közelebb, de a bátyám megragadta a karom és visszafogott mire én csak kirántottam a kezem a kezei közül és folytattam az utat Diego felé. Ahogy közelebb léptem felé felerősödött bennem a szaglás és jobban megbizonyosodtam arról, hogy az emberi vér. Mi vérmacskák sose iszunk emberi, de még állati vért se túl gusztustalan viszont valami harc folytán a szánkban folyhat a partnerünk vére így néha vannak alkalmak mikor elkap valakit a hév és leakar mészárolni egy vadat. De embert sose.

-Ne lépj közelebb – szólalt meg mire megráztam a fejem.

-Nem félek tőled! Te nem bántasz engem.

-Azért erre ne vegyél mérget – húzta el a száját mire csak elmosolyodtam. Tudom, hogy nem fog bántani, mert ha bánt az nem nekem fáj, hanem neki és ugyanez a helyzet, ha valami vele történik akkor az nekem fáj.

-Kikapcsolta az érzelmeit, húgi – szólalt meg mögülem Dex mire egy pillanatra rápillantottam aztán kérdően Diego felé fordultam aki egy furcsa mosollyal bólintott. Gyilkos mosollyal.

-Kikapcsoltad? De miért? - fonta össze a karjaimat a mellkasomon mire hangosan felnevetett.

-Miattad – vágta rá aztán elsuhant mellettem míg én csak néztem utána ahogy eltűnik az alakja. Miattam. Minden, ami történik körülöttünk történik az miattam van. Ha én nem lennék nem kavartam volna össze a legjobb barátnőm és a bátyám érzéseit, és most nem szenvednének ők se magukban, ha én nem lennék mindenkinek sokkal jobb élete lenne. Diego élhetné a maga kis életét és Marc is megtalálhatná azt a lányt akit megérdemel, ők se szenvednének többé miattam. Ha én nem lennék …

Hirtelen a földre rogyottam és a hasamat magamhoz szorítva tört ki belőlem a vöröses folyadék, amit vérnek nevezünk és egy újabb látomás féleség jelent meg. A karommal átkaroltam Diego nyakát míg csókolóztunk.

Csókolóztunk? Mi a fene történik velem?