10.fejezet - Ha mindennek vége

B.U.É.K BABÁK!

Tudom, tudom még csak 29.-e van, de legközelebb már csak jövőre találkozunk mármint januárban így ezért szeretnék mindenkinek gazdag és boldog újévet kívánni. Aztán nem ám berúgtuk, mert én se fogok. (Hát ...) :D :)

Nem papolok tovább inkább jó olvasást kívánok! :) xx 

OLIVIA DESIRE VILLA

A fejem majd szétszakad míg a szívem erősen dübörög, amit csak annak következettek be, hogy a tegnap estémből csak annyira emlékszem, hogy felöltöztem csinos fehér ruhában aztán minden homályos. Kicsit kirúgtam a hámból szóval hoztam a formám, de fogalmam sincs, hogy kerültem ágyban. Egy ismeretlen ágyban. Meztelenül.

Micsoda?

Gyorsan felültem és magamhoz szorítottam a fehér lepődőt, ami takart aztán óvatosan a mellettem lévő srácra néztem, de az ablakból áradó fény megakadályozta. Átkozott napfény.

Megráztam a fejem és hunyorogva pillantottam a mellettem fekvő srácra, aki arccal felém fordult és a kezei a derekamon voltak. Amikor megláttam az arcát teljesen megdermedtem és már rájöttem miért dübörög ennyire a szívem. Miatta. Ezek után már biztos nem tudok úgy nézni rá, mint egy testvérre bár ezelőtt se tudtam csak próbáltam, de ezután már próbálni se fogok tudni. Amit bánok a tegnap estében, hogy nem emlékszek arra a csodálatos pillanatra mikor lefeküdtem vele. Ha lefeküdtem vele bár minden jel arra mutat. Vagy..

Megráztam a fejem és óvatosan leemeltem a karját magamról, hogy kicsusszanjak mellőle. Azonnal beszélnem kell a legjobb barátnőmmel egy nagyon fontos dologról vagyis arról, hogy lefeküdtem a bátyjával. Vagyis csak azt hiszem. Fogalmam sincs mi történt, de egyértelműnek tűnik mégis legjobb barátnőm beszédére vagyok kíváncsi, de most rögtön.

Óvatosan felálltam és magam köré csavartam a fehér huzatot így Dex alvó teste szabadon maradt. Hoppá. Ide-oda kapkodtam a fejem mikor megtaláltam a fotelben a ruháimat így gyorsan felkaptam magamra a fehérneműimet aztán a ruhára néztem. Megráztam a fejem és a ruhám mellett megpillantottam egy fekete inget így Dex-re néztem. Igen, ez az övé. Pár perc habozás nélkül magamra kaptam és begombolva dobtam vissza az alvó srácra a lepedőt aztán a ruháimat megfogva indultam az ajtó felé, de amint kinyitottam az ajtót hangos férfi nyögések töltötték be a házat így gyorsan behúztam magam után az ajtót. Az orromat megcsapta a tömény alkohol szag, ami az egész házat beárasztotta fogalmam sincs mi lehetett itt este, de olyan, mintha ezzel mostuk volna fel a padlót. Ki tudja lehet megtettük.

Fejemet rázva indultam a lépcső felé, de a nappaliban csak egy-két fiú szenvedett a másnaposságtól név szerint Nicolas és Vic, de mikor leértem mindkettő felém kapta a fejét.

-Jó reggelt – szóltam oda nekik mire ők befogták a fülüket és egy „jó reggeltett” elmotyogtak így aztán figyelmet se vetve rájuk elindultam a végrehajtói ház kijárata felé. Mikor kiléptem megcsapott a reggeli hűvös levegő így gyorsan átfutottam a házban dideregve, talán nem a legjobb ötletem volt egy szál ingben kibattyognom, de annyira tetszik ez az ing. Azt hiszem ezt ellopom tőle sőt ez biztos. Amit beléptem a házban meghallottam a konyhából Mrs Sanchez-t ahogy reggelit készít így gyorsan, de óvatos léptekkel szaladtam végig a folyosón Camille szobájáig ahova rögtön benyitottam, de mikor az ágyra néztem az üresen állt úgy ahogy tegnap hagyta.

Hol a fenében lehet?

Felhúzott szemöldökkel indultam a félig nyitott fürdőszoba ajtó felé hátha ott bujkál, de mikor benéztem az is üresen állt. Ha a szobájában nincs akkor … Marc. Kétségkívül Marc-al van, vagy azzal a fasz vámpírral. Remélem az első, nincs kedvem a vámpírral társalogni.

Egy nagyot sóhajtva visszafelé indultam ahonnan jöttem és ismét lassú, óvatos, gyors léptekkel hagytam volna el a házat, de Mr Sanchez hangja visszarántott.

-Olivia nocsak, nocsak – hallottam meg a hátam mögül Mr Sanchez mosolygós hangját így egy erőltetett mosollyal felé fordultam miközben a ruhám anyagát huzigáltam lejjebb mivel csak a combomat takarja és elég kellemetlen előtte így állni. Nem állok készen arra a beszélgetésre, hogy lehet lefeküdtem a fiával. Sose fogok rá készen állni. -Nagy buli volt tegnap – folytatta mire mosolyogva bólintottam, ha tudná milyen nagy bár nem hülye szerintem egyből levágta a helyzetet. Jaj nekem.

-Aha, nagy volt – szólaltam meg egy nagyot nyelve mire Mr Sanchez mosolyogva összefonta a karjait a mellkasa előtt, ez az állás sose jelent jót szülőnél.

-Nicolasa hol van? Fernanda ugye vigyázott rá? - kezdett bele a faggatásban mire egy mosollyal próbáltam nyugtatni, de valahogy érzem ez a mosolyom nem úgy sült el ahogy elakartam. Nem túl meggyőző a mosolyom, sose tudtam olyan jól tettein a mosolyom ez rossz családi szokás azt hiszem.

-Nicolasa.. ö.. éppen a – kezdtem bele a tarkómat vakarva mikor hirtelen felbukkant a folyosóról mosolyogva és a pizsamájában. Mi van?
-Itt vagyok, apu – szólalt meg mosolyogva, de a szemei alatt karikák azt sugallják, hogy az éjszaka nem aludt sokat sőt bűzlik az alkoholtól pedig nekem nincs olyan szaglásom, mint a macskáknak csak nagyon jó szemlélő vagyok. És Nicolasa igen kirúgott a hámból tegnap este velünk együtt. -Minden rendben a nővérem vigyázott rám – folytatta még mindig vidáman mire Mr Sanchez elismerően bólintott aztán közelebb vonta magához a lányát.

-Beszélnem kell Fernanda-val milyen büszke vagyok rá – kezdett bele mire bólintottam. Álljon be a sorban mivel elsőnek én stoppoltam le!

-Én is beszélni akarok a nővéremmel – szólt közben Nicolasa mire ismét bólintottam. Csak utánam.

-Akkor én meg is keressem.. vagyis szólok neki – javítottam ki mosolyogva és az ajtó felé böktem mire felhúzott szemöldökkel, de bólintottak így gyorsan kislisszoltam az ajtón. Már nem fáztam annyira, mint mikor először kiléptem a hidegben, de azért futva indultam vissza a végrehajtó ház felé ahol már a többi fiú is fenn volt. Marc épp lépett le a lépcsőn így mindenkit fellökve indultam felé míg ő felhúzta a szemöldökét.

-Mi van, Liv? - kérdezett rá mikor felé értem aztán vállon csaptam.

-Hol van a legjobb barátnőm? - kérdeztem rá mire mindegyik fiú felkapta a fejét.

-Eltűnt Cami? - szólalt fel mindenki amikor hirtelen bizsergést éreztem a tarkómon és felnéztem a lépcsőn ahol Dex jelent meg.

-Eltűnt a húgom? - nem tudom, hogy jól értettem, amit mond inkább csak a szájáról olvastam le. Valójában, ha nem lennék varázsló nagyon jó szájról olvasó lehetnék. A levegő megfagyott és minden alapzaj, amit eddig hallottam elnémult mindenki várt valami választ leginkább tőlem mikor hirtelen mindenki ajtó csapódásra kapta fel a fejét, de mikor az ajtóra néztem nem a legjobb barátnőm állt az ajtóban, hanem csak Diego.

-Igen, Camille eltűnt – szólalt meg mire az állam leesett a padlóra mire Leo felpattant és a hajában túrva döntötte fel a dohányzóasztalt. Mikor felpillantottam Dex-re az arca vörösödni kezdett, ami annyit jelent kezdi elveszíteni az esszét és mindjárt ő is törni-zúzni kezd csak nem tárgyat hanem embert.

-Micsoda? Dehogy? Este velünk volt – szólt bele Vic értetlenül mire Diego idegesen a hajában túrt. Okés van valami amit tud.

-Nem egészen. Kikísért engem a pajtában a hullával aztán kiszaladt a sötétben és én nem mentem utána. A rohadt életben az én hibám – a végén megfogta a ruha akasztót és az mellettem landolt. Gyorsan Marc-ra néztem, aki már ugrott volna széttépni Diego bőrét, de nem hagyhatom így hátralöktem.

-Várj – kiáltottam rá aztán minden erőmet összeszedtem, hogy nyugodtan forduljak Diego felé. -Mi történt? Mit mondtál neki? - kérdeztem rá hisz ok nélkül nem szalad el a semmiben bár ő Camille. Néha sok őrültséget csinál.

-Megcsókoltam – ahogy kimondta Diego az előbbi illető hátralökött így majdnem elestem, de szerencsére valaki megfogott és az a valaki Dex. Míg a fiúk próbálták szétszedni őket addig Dex leült a lépcső aljára így én is mellé ültem. Nem szólaltunk meg talán jobb is bár azért jobban örülnék annak, ha megszólalna, ha kiöntené, ami bántja, de talán Dex egy ilyen pasas aki nem mondja ki ami fáj neki és ezt tiszteletben kell tartanom.

Kezeimet a vállára tettem mire rám pillant aztán visszaszegezte a tekintetét előre míg én a vállára tettem a fejemet is míg ő előre bambul, de mikor megéreztem fejét az én fejemen egy mosoly kúszott az arcomon. Azt hittem ellök, visszautasít vagy valami,de úgy hiszem most arra vágyik, hogy a közelébe legyek. Remélem ez nem csak valami leányálom nála és később is vágyni fog a közelségemre, mert én mindig vágyok rá.

Mire a két fiú lenyugodott felemeltem a fejem és Diego nagy nehezen elmesélte a többi dolgot aztán csak bólintottam. Megcsókolta aztán Camille miután visszacsókolta ellökte magától hirtelen hasba vágta és elszaladt. Miért tenneilyet? Mi okból? Nem értem, de azt se értem miért nem ment utána vagyis miért futott utána jóval később.

-Szóval .. elrabolták – nehezen nyögtem ki a végét hisz még belegondolni is rossz abba, hogy a legjobb barátnőmet elrabolták. Pocsék barát vagyok. Nem csak Diego hibás ebben hanem én is hisz azért vagyunk barátok, mert mindig vigyázunk egymásra, de én addig a bátyával enyelegtem, vagy nem tudom, még ez nem tiszta, de nagyobb dolgunk van, mint azt kibeszélni, hogy mi is történt az éjszaka.

-Valószínűleg a gyilkosok – szólt bele Diego aki az orrából törölgette a vért, de Marc se úszta meg csak ő az öklével járt így.

-Remek az álma valóra válik. Köszönjük Diego – szólt bele gúnyosan Marc mire Diego felfújtan kimutatta fehér, hegyes fogait, de Marc egyáltalán nem rendült meg tőle sőt még rá is fújt.

-Okés, fiúk – szóltam rájuk mire mind rám néztek mérgesen. -Nem vitázhattok sokkal nagyobb feladat áll előttünk. Elsőként is elmondani Mr Sanchez-nek aki elrendeli a kutatócsaptokát és megkeressük Camille-t míg az álma.. tudjátok – vázoltam fel a tervet mire egy nagyot sóhajtva beleegyezően bólintottak.

-Elmondom az apánknak – sóhajtott Leo és a hajában túrva indult az ajtó felé, ami magától kinyílt vagyis az ajtó túl végén valaki kinyitotta jobban mondva az a valaki pontosan Mr Sanchez. Leo megdermedt míg a többiek arca elnyílt és kitágult pupillákkal bámultuk az embert aki alfa, de mégis most a szemei nedvesek. Hát persze hallotta és a lánya.

-Apa – állt fel mellőlem Dex mire az alfa elhallgatta és csak megrázta a fejét aztán Diego-hoz fordult, de csak a fejét rázva fordította vissza felénk a tekintettét míg Diego a padlóra szegezte a pillantását.

-Meg kell találnunk – azt hittem valamiféle kioktatást hallok így nagyon meglepett mikor csak egy parancsot hallottam.

-Van egy hulla – szólalt fel Diego mire az alfa rápillantott és kifújt levegővel várta, hogy folytassa. -Tegnap találtuk az ajtó előtt és a pajtában vittük Camille-el. A hulla macska alakban van szóval maguk közé való, de nem voltunk olyan állapotban, hogy megvizsgáljuk – folytatta mire Mr Sanchez bólintott, de szomorúság futott át az arcán, hát persze elsőnek megtudja eltűnik a lánya és még ez is. Meghalt valaki aki közéjük való ez nem a mi napunk.

-Srácok gyerünk körbe kell szaglásznunk – Mr Sanchez kiadta az utasítást mire mindegyik fiú egyszerre pattant fel sőt még én is felálltam hisz mindenbe segítek amiben tudok. -Olivia rád is szükségünk lesz egy kereső varázslat miatt, hogy minél hamarabb meg legyen a lányom – szólt felém mire egyből bólintottam. Kereső varázslat. Nem használtam még mivel elég nehéz varázsige, de egyszer élünk. -Két percetek van összeszedni magatokat aztán a pajtában találkozunk – adta ki a végső parancsot és kisietett a kis házból míg a többiek összenéztek és egy nagyot sóhajtva mindenki a szobája felé indult. Mikor Dex haladt el mellettem ő megragadta a karom és az emelet felé ráncigált a szobájában még nem állok kész szembe nézni vele, nem most vagyis nem ebben a helyzetben, ami most van. Előbb rendeződjön el minden aztán meglátjuk mi lesz.

-Beszélnünk kell – támadott le, amint a szobájában értünk mire egy nagyot nyelve próbáltam kerülni a szemkontaktust.

-Nem – vágtam rá a földet nézegetve.

-Micsoda? - kérdezett rá ingerülten mire felnéztem és megtaláltam gyönyörű zöld íriszeit, amik mindig elkápráztatnak. A fenében.

-Úgy értem nem most – javítottam ki magam habogva mire oldalra fordította a fejét. -Nem akarok erről az egészről beszélni addig amíg sokkal fontosabb dolgunk van. A legjobb barátnőm veszélyben van – az ágyhoz sétáltam, hogy leüljek ahol még nem régibben mindketten feküdt. Átkarolt és a szívem dübörgött úgymint most mivel a közelemben van.

-Igazad van ez nem a megfelelő alkalom – ült le a mellém mire én rásandítottam. -Ha ennek az egésznek vége – villantotta rám a mosolyát mire az én szám is feljebb gördült, de csak egy bólintásig jutottam. -Amúgy jó vagy az ágyban – lökött meg nevetve mire a szemöldököm feljebb kúszott és rémülten a kezeimben temettem az arcom.

-Mi ketten? - kérdeztem rá ijedten bár egyértelmű, hogy volt valami, de jobban örültem volna annak, ha emlékszem rá.

-Nem mondtam semmit – emelte meg a kezeit vigyorogva mire visszalöktem, de még jobban nevetgélt. -Ha mindennek vége – fejezte be a nevetgélést és mosolyogva felém nézett mire én ismét bólintottam.

-Ha mindennek vége – mondtam ki hangosan, de a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Nem fejeztük be a mondatot, de mindketten tudtuk mivel fejeződik be. Nem tudom mikor lesz ennek az egésznek a vége, de az már biztos, hogy a legvégén minden jóra fordul. Hirtelen a tekintettem kettőnk közé vándorolt ahol a kezeink összegabalyodtak és egy mosollyal néztem fel rá. Bármi történjen a végén én örökké szeretni fogom és most már tudom, hogy ő is így érezz. A tekintette, a mosoly és a tettei ezt bizonyítsák. Ő nem a bátyám, ő sokkal több nekem.

Mindenben igaza volt és ezért kell megtalálnom a legjobb barátnőm, mert Camille mindig is tudta, tudta, hogy szeret engem és azt is tudta, hogy én hogyan érzek csak hülye voltam. Meg kell mentenem a legjobb barátnőmet attól a szörnytől, vagy mitől és nem csak magam miatt, hanem a családja miatt főképp a mellettem ülő srác miatt.

Vissza kell hoznom.

CAMILLE FERNANDA SANCHEZ

 Óvatosan emeltem meg a fejemet és már nyújtottam volna ki a kezeimet, de azok már ki voltak nyújtva vagyis nem tudtam mozdítani. Gyorsan észbe kaptam és mikor a mennyezetre pillantottam láttam meg, hogy mindkét kezem a mennyezett falára van kötve míg a lábaim épphogy súrolják a padlót, de még azok is le voltak kötve így egyik végtagomat se tudtam használni. Magatehetetlenné tettek azok a mocskok.

Körülnéztem, de egy ismeretlen helyiségbe voltam a szobában egy nagyon régi kanapé és fotel van hozzá egy még régebbi televízió készülékkel. Normális környezetnek tűnik, de mivel fel vagyok függesztve a falra a normális kifejezés eltöröltem.

-Hoppá, hoppá felkelt – hallottam meg mögülem egy ismeretlen hangot aztán hirtelen elém lépett két totál ismeretlen arc. Egyikük arca se ijesztő inkább normális, de mivel elraboltak és felakasztottak a normális jelző rájuk se illik, na meg persze bűzlenek, mint a két hetes étel a hűtőben. Aki megszólalt az minden bizonnyal vámpír míg a másik közénk való, de ő nem az aki megtámadott. Egy új. Új? Remek.

-Ki a francok vagytok? - vicsorítottam rájuk mire az, aki beszélt vagyis a vámpír, aki szerintem a góré is elkezdett nevetni míg a vérmacska aki hasonlít ránk mégis más folyamatosan összehúzott szemöldökkel méregetett. Kezd ijesztővé válni.

-Édesem a legrosszabb rémálmaid vagyunk – lépett felém és a mocskos kezével az arcomhoz nyúlt míg én eltoltam tőle az arcom amin ismét felnevetett. -Ne szégyenlősködj hamarosan jó játszótárs leszel – villantotta felém gusztustalan csillogó, fehér fogait míg a hátamon is felállt a szőr. Ez az alak rémes.

-Ne nyúlj hozzám – köptem az arcában a szavaimat mire ismét jóízűen felnevetett ez az alak kikészít és még a nevetése is irritál. Hiányzik Diego nevetése.

Diego.

A név hallatán eszembe jutott mi okból szaladtam ki a pajtából a vak sötétben és egy nagyot nyelve próbálok nem arra gondolni, hogy elfelejtette valami, ami a szobámban történt. Megcsókolt, de elfelejtette velem és azután meg azt hittem terhes vagyok miközben azt hittem megőrülök, de csak a hülye szuggerálása miatt volt minden. Dühös vagyok rá mégis hiányzik, de a dühöm most kicsivel nagyobb hisz, ha utánam jön akkor ezt az egészet elkerülhetünk volna. Marc tuti …

Basszus, Marc!

Biztos vagyok benne, hogy Diego-nak esett és véres harcban fogtak. Megsérülnek és én nem vagyok ott, hogy szétszedjem őket. Francban, francban, francban!

-Troy hívd össze a csapatot – szólított vissza a valóságban a vámpír hangja aki a mögötte álló vérmacskához szólt aki el is sétált ahonnan jöttek. Többen vannak? Egy egész csapat? Jaj.

-Mit akartok tőlem? - kérdeztem rá mire a góré – a nevét nem tudom amúgy is pszichopatának hívnám – ismét elkezdett nevetni. A vámpírok mindig nevetnek mindenen?

-Nem egyértelmű? - kérdezett rá mire megráztam a fejem értetlenül bár van egy ötletem, de az ő szájából akarom hallani. -Álmaid vannak, kicsike. Itt az idő, hogy tönkre tegyünk és bevalósuljon az álmod – tudtam, illetve sejtettem, hogy közük lesz az álmomhoz az a nyamvadt, idióta álom csak a bajnak van. -Kicsike meddig jutottál el az álmodban? - kérdezett ismét mire megvontam a vállam már amennyire tudtam. Nem fogom az orrára kötni, hogy az álmomban már elkapott az a sötét alak, de valójában tovább még nem jutottam el és szerintem nem is fogok van egy érzésem, hogy az álmoknak vége és most kezdődik még az igaz álom. Vagyis a valóság. Diego átélte már és ő elvesztette önmagát, de én ezt nem hagyhatom küzdenem kell önmagamért a családom és a barátaim miatt. Nem veszíthetem el saját magam, mert akkor szörnyű dolgokat fogok tenni, mint amit Diego mesélt. Azt mondta ez velem nem történhet meg mégis most itt vagyok azzal a személlyel aki valóra váltsa az álmom. Hazudott, hazudott nekem. 

Hirtelen visszaért az előbbi Troy egy nővel aki szintén vámpír a szaglásról megállapítva és még négy vérmacska aki között ott volt az is aki megtámadott.

-Te vagy az – mordultam rá a hátsóra mire ő csak nevetve megvonta a vállát. -Te szemétláda – próbáltam kiszabadulni, de csak össze-vissza hánykolódtam így mindenki egyszerre nevetett fel.

-Jimmy-re gondolsz, drágám? - szólalt felém ismét a vámpír mire a szemöldököm magasban szökött. Ezt a nevet említette Diego is, hogy egy mondhatni ivós cimborája volt. Hát csak volt, mert ha kiszabadulok megölöm azt biztosra veheti. -Nagyon nagy lecseszést kapott hisz majd nem megölte a kis kedvencünket – ismét felém nyújtotta a kezét, de egyből elrántottam a fejem ez a hülye azt hiszi hozzám érhet. -Az lett volna a feladata, hogy elhozzon, de majd nem megölt. Ejnye pedig sokkal rosszabb dolog vár rád, drágám - egy sunyi mosollyal rám mosolygott, amin hánynom kellett ez az alak egyre jobban csábít, hogy a torkánnál fogva kitépjem a gégéjét.

Hirtelen eszembe jutott az a macska aki a végrehajtói ház verandáján feküdt holtan, azt biztosra tudom, hogy közénk való, de nem tudtam megállapítani akkor abban a pillanatban ki is az. 

-Kit öltettek meg tegnap este? - kérdeztem rá egyből mire mosolyogva összenéztek míg én lenyeltem a torkomban növekvő gombócot hisz már biztos, hogy ismerem az illetőt és fájdalmat fog okozni, ha megtudom ki volt az. -Ki az? - újra felszólaltam egyre idegesebben míg ők jót mulattak rajtam, de egyikük se válaszolt. Bunkók.

-Drágám minek kellett ez a liba? Nem lehetne most megszabadulnunk tőle? - szólalt meg a női vámpír nyávogós hangon míg közelebb férkőzött az idióta pszichopata góréhoz.

-Ne aggódj, Malia! - Nyugtatta meg a férfi vámpír a nőt míg közelebb vonta magához, hogy egy csókot nyomjon a szájára aztán arrébb lökte. -Kicsit játszadozunk vele aztán tönkretesszük – vonta meg a vállát mosolyogva és fél szemmel rám nézett mire én csak ráfújtam. Öreg ismerem ezt a nézést, de hozzám nem nyúlsz az biztos!

-Csak nehogy a szerelmei meg a családja ránk találjanak – vonta meg a vállát duzzogva a nő aki a Malia névre hallgat. Szerelmeim? Marc-ra és Diego-ra érti? Mert ők … nem tudom mik. Francban.

-Ne aggódj mire ránk találnak addigra már tönkre tesszük és egy szívtelen, ribanc lesz, mint te – fordult felé gúnyos mosollyal mire csak megforgattam a szemem. Nem adom könnyen magam, te faszfej! -Különben is a bátyád nem hagyja, hogy ránk találjanak – megfogta a nő vállát mire Malia megforgatta a szemét.

-Ne hidd! A bátyám egy idióta most épp a középiskolában koslat egy diáklány után – vallotta be Malia mire a szemöldököm a magasban kúszott. Ugye ez csak egy véletlen egybeesés és az a diáklány nem a húgom? Bassza meg, ha ő az akkor az a tanár vámpír és Malia bátyja, ha egy kicsit hasonlítanak akkor a családom veszélybe van. -Sebastian feladta mostanság a jók táborát erősíti – folytatta mire a levegőt kifújtam, amit eddig el is felejtettem, hogy bent tartottam.

-A bátyád egy idióta már mondtam neked – vágta rá a főnök vállat vonva aztán a négy vérmacskára nézett. -Kevin hívd össze a város összes kóborjait – szólalt a Jimmy melletti sráchoz aki fal fehér bőrű és tejföl szőke hajú srác egyedül a zöld szeme különleges a srác megjelenésén.

Kóborok.

Akkor ezért volt más szaguk ezért van bennünk valami más hisz ők nem született vérmacskák, hanem egy karmolással átváltoztatott vérmacskák. Oh bassza meg. A kóborok egy szemétalakok, mert egyetlen egy falkához se tartoznak így egyedül keringenek a városban a legtöbb kóbor éli az életét gondtalanul, de vannak olyan kóborok akik tervezgetnek vagyis a bajt keresik. A fiúktól sokat hallottam, hogy milyen kóborokkal van összetűzésük. Valamilyen szinten mégis megértem őket hisz megfosztották azokat a macskákat az emberségtől és egy szőrös állatok lettek, család nélkül így csak egy falkát akarnak akik befogadják őket, de sajnos nagyon kevés kóbor képes falkában élni, mert mégis csak mások. Vadoknak is hívhatnánk őket sőt azok is hisz többnyire mindig emberi húst esznek. Gusztustalan egy patkányok. Persze vannak a normális kóborok, akik beolvadtak és folytatják az emberi kis életüket, és kerülik a bajt. 

Belegondolva, hogy a kóborok most mégis képesek együtt dolgozni még büszke is lehetnék rájuk, de mivel tönkre akarnak tenni a büszkeség helyett gyűlöletet érezzek irántuk sőt én magam szeretném kitépni a szívüket a helyéről.

Vajon a többiek már megtudták, hogy eltűntem? Mivel nem tudom hány óra így fogalmam sincs csak a kis ablak fényéből tudom, hogy reggel lehet, de ki tudja lehet, hogy már délután van és már a halott macskát is leellenőrizték. Már tudják ki az! Félek megtudni, mert tudom, hogy összefogok törni, de tudni is szeretném, hogy kellően meggyászoljam egyik rokonomat, barátomat, bárki is volt nem tehetett arról, hogy ő esett áldozatul. Egy halál, amiről én tehetek. És még mennyi lesz.

Talán már egy csapatott is elküldött az apám a keresésemre bárcsak már most megtalálnának, de az igazat bevallva még én se tudom hol vagyok. Nem emlékszem, hogy hoztak ide és mennyi idő alatt csak azt tudom, hogy mikor már felkeltem a kis ablakon is világos volt szóval lehet hamar ideértünk, valahol a közelben kell lennünk. Bízom a srácokban, hogy hamarosan megtalálnak. Bízom bennünk.

-Elgondolkoztál, kiscica – a vámpír hűvös keze ébresztett fel a gondolataimból így ismét elrántottam az arcom a mocskos kezeitől.

-Nem fogod fel az ép kis eszeddel, hogy ne taperolj – fújtam rá mire ismét jóízűen felnevetett. Csábít, hogy mancsommal az arcában mélyítsem a karmaim.

-Jaj, édesem – rázta meg a fejét mosolyogva míg a fejével intett így én gyorsan a hátam mögé kaptam a fejem, de addigra már az egyik baromarcú belemélyesztette a hátamban a tűt így az utolsó emlékem a visszataszító nevetése.

  Huszonnégy óra alatt a második alkalom, hogy magatehetetlenné tettek.