2.fejezet - Felhalmozott érzelmek

Üdv!

Mint látjátok megjött az új rész a szokásos időpontban ami lehet változni fog tanév kezdete miatt, de az még a jövő zenéje. Annyi a biztos míg vannak előre megírt részek két hetente szombaton kikerül a rész sőt még lehet előbb is, de az majd az órarendemtől függ. 

Mindegy, nem beszélek annyit amúgy se szívlelitek a sok csevejt. :D

Jó olvasást, várom a rész végén a véleményeket!:))xx

CAMILLE FERNANDA SANCHEZ

A szemeim, mint a villámcsapás úgy nyíltak ki ezzel együtt az emlékezetem is visszatért ami azelőtt történt mielőtt kiütöttem volna magam. Megtámadtak. Sok vér folyt ki a nyakamból és a legfontosabb macska alakomban voltam, most meg ismét önmagam van vagyok pedig nem emlékszem gyors váltásra. Utoljára Marc macskaalakjára emlékszem és egy sötét alakra aki épp neki támadt a támadómra, de nagyon is macska voltam. Hogy lehetséges ez egyáltalán? Macskaként meghalok és emberként felébredek, vagy mi a franc?

Hirtelen eszembe jutott mi vezényelt az erdőben és rám tört a félelem, nem tudom ez az érzés miért kerít magában mikor apám szavaira gondolok hisz eddigi életem során nagyon kevés dologtól féltem és ez amúgy se annyira ijesztő. Alfát akar belőlem más néven azt akarja, hogy vezető legyek, én legyek az utódja. A kérdés ami még mindig érdekel az pedig nem más mint a „miért?” kérdés. Nem értem apám miért szeretné, eddig sose mondta, most meg így hirtelen előbukkan belőle. Vagy talán régebben is utalgatott erre? 

-Fenn vagy? - Nyílt ki a szobám ajtaja ahol Marc mosolygós arccal lépett be aztán felém lépkedett és leült az ágyam mellé. Kezét a kezemre tette és erősen megszorította, a testemet forróság töltötte el, biztonság amit a közelében mindig is éreztem és hiány, mert hiányzott az érintése.

De már minden megváltozott!

Kihúztam a kezemet keze közül mire a szemöldökét felhúzta és a tekintettem elvettem tőle inkább az ablakon tekintettem ki ahol a nap sugarai próbáltak utat törni. Mennyit aludhattam?

-Hogy lehetséges ez? Mármint az, hogy ember vagyok és nem macska - kérdeztem rá a kezemet a homlokomhoz dörgölve. Ezernyi kérdésem lenne még, mégis ez az első ami legjobban érdekel pedig nem éppen ez a legfontosabb, de a másik még várhat.

-Olivia speciális varázslatával – válaszolt Marc mosolygós hangon mire bólintottam. A kezemet a nyakamhoz nyomtam keresve a sebet, de egy puha anyagban ütközött a kezem. Kötés. -Apád ellátta a sebed egy-két változás és helyre jön, de nem lesz fájdalommentes a változás – szólalt meg ismét, mintha csak a gondolataimban kutatni. A fenében biztosan a gondolataimban matat. Marc és az ő szuper képessége ami nem is annyira képesség, de még szupernek se mondható egyszerűen csak adottság amivel őt megáldotta a sors az én szerencsémre.

-Aha – bólintottam felé se nézve nem bírok ránézni és nem azért, mert nem akarok csak mikor rápillantok elgyengülők és a két évvel ezelőtti halálosan szerelmes énem tér vissza, de az már elmúlt mégis mikor ránézek feltörnek az érzelmeim és egyszerűen nem tudok stopot parancsolni magamnak.

-Minden rendben, Camille? - Kezével az állam alányúlt és a fejemet maga felé fordította, hogy ismét megpillantsam ragyogó kékeszöld szemeit és jól belőtt szőke haját. Marc alakja felér egy gyönyörű festménnyel így, amelyik emberi lány már látta Marc-ot mindegyik megkérdezte tőle nem e modell, míg én csak elnevettem magam. Igen tiszta modell alkat, de sokkal veszélyesebb a munkája és sokkal szexisebb. Jesszusom.

-Persze – ráztam meg a fejem, de a keze az arcomra siklott és azt kezdte simogatni míg én minden erőmet összeszedtem, és ellöktem a kezét az arcomtól.

Már vége Camille, már vége.

-Nem úgy tűnik – szólalt meg mire kérdően felvontam a szemöldököm. -Tudod mikor apád bejelentette haza jössz elsőnek nem örültem hisz tudod aztán valami sugallat, vagy valami mégis előjött és boldog voltam, mert új eséllyel indulhatok – kezdett bele mire elfordítottam a tekintettem,  nem akarom ilyenkor látni az arcát olyan összetört, olyan magányos és olyan elhagyott, hogy nem tudok neki ellenállni. -Talán újra megismerkedhetnénk – fél szemmel rápillantottam így láttam ahogy kisfiúsan elmosolyodik és megvonja a vállát, de gyorsan megrázom a fejem és keressek a szobámban egy pontot amire koncentrálhatok. A csillagok a plafonon. Mégis van értelme ezeknek az átkozott csillagoknak. -Szeretlek és ezt nem tudom tovább elrejteni. Most már nem – folytatta és éreztem ahogy a szemeim megtelnek könnyekkel, de ismét megráztam a fejem és a tenyeremben temettem az arcom. Nem, nem törhetek össze. Most nem!

-Marc – szólaltam meg cérna vékony hangon, most jöttem rá, hogy a sok csendben lét alatt a hangom is elment. -Ami volt közöttünk elmúlt. Lépj tovább én is ezt tettem eddig és nem akarok erről vitát nyitni – óvatosan feljebb ültem míg ő felpattant mellőlem tudtam, ha ezt kimondom akkor a vita elkerülhetetlenné válik. Túl hamar kapja fel a vizet kis apró dolgokon és akkor megállíthatatlan a sok-sok dühkitöréseivel együtt makacs és idegesítően aggodalmas, de attól még nagyon szerethető.

-Tudtam, hogy ez lesz – vágta rá és a hangja a lágy, kellemesből átvált idegessé és mérgessé. -Rendben akkor menj a vámpírodhoz – üvöltötte szemrehányóan és kiviharzott a szobámból, csak az ajtó hangos csapódása hallatszott belőle ami hatására össze is rezzentem. Elszúrtam ezt is.

Sóhajtva dőltem vissza az ágyban, de csak pár percre hisz nem tudok mindig Marc-on és a kitörései agyalni sőt nem is ez a legnagyobb bajom, bár ez is elég nagy baj. Mikor felálltam az ágyamról arra lettem figyelmes, hogy egy nagy fekete póló van rajtam ami a combom közepéig takar mikor beleszagoltam a pólóban Marc illata töltötte be orrnyergem. Igen, ez az ő pólója.

Ajkaimban harapva ráztam meg a fejem és a szekrényem felé lépkedtem, de hirtelen valaki megragadta a karom és maga felé fordított. Marc állt előttem ismét, feldúltan és totál vizesen így a szőke haja a homlokára tapadt, fogalmam sincs mitől vizes, de lehet nem is kell tudnom. Nem tudtam sokáig nézni hisz egyből letámadta ajkaimat, én meg teljesen elgyengültem és visszacsókoltam. Tudom, hogy ezt még bánni fogom, de annyi mindent bánok már, hogy ez már egy a sok közül. Kezei a combomra vándoroltak és megemelt így a lábaimat dereka köré csavartam míg ő a falnak döntött minden erejéből ami miatt kissé fel is nyögtem és a vizes hajában markoltam. Így magamnak bevallva hiányzott úgy mindene amivé válok miatta.

Ügyetlenül kibontottam övét míg ő kicsit se lassított egyből lehúzta a nadrágjával az alsóját míg az enyémet csak letépte rólam. Esélyem se volt újra szemügyre venni méretes szerszámát mivel mire arra pillantottam volna már bennem is volt. Túl gyors tempóban haladt ami nagyon furcsa sose ilyen, de nem tudtam megállítani mikor belém hatolt háromszor lökött a falnak míg én hangosan kiáltottam, de ő elnyomta a saját kiáltását azzal, hogy a nyakamat szívta.

Mikor végzett letett a földre és elkezdte felhúzni a ruháit míg én kérdően meredtem rá. Valami itt nagyon nem stimmel.

-Elhagytál azt hiszem ennyi jár nekem – vágta rá durván aztán kiviharzott a szobámból engem magamra hagyva a szakadt bugyimmal és a kiszívott nyakammal.

Kezemet a nyakam másik oldalára szorítottam most már nem csak egy kötés fog ékelődni a nyakamon, hanem egy baromi nagy szívás nyom, amit hiába fogok rejtegetni mindenki tudni fog a helyéről, mert mindenki hallotta az előbbi afférunkat Marc-al, szóval semmi értelme takargatnom az igazságot amúgy is megérdemlem. Én elhagytam, ő visszavág. Szánalmas dolog beismernem, de ezt most nagyon is megérdemlem.

Felszedtem a padlóról a szakadt fehérneműm és az íróasztal alatti kukában dobtam szerintem erre már nem lesz szükségem. A fiókos szekrényből elővettem egy tiszta fehérneműt amit egyből magamra kapkodtam aztán a szekrényből elővettem egy csőnadrágot hozzá egy fehér spagettipántos felsőt amiből a köldököm már kivillan. Ez Marc kedvenc felsője, ha ő megdughat és itt hagyhat én kínozhatom, hiába érdemeltem meg akkor is gonosz húzást követett el.

Gyorsan felöltöztem és a fekete pólóját a szekrényemben dobtam aztán a fürdőben rohantam ahol elsőként is megmostam az arcom aztán kifésültem hosszú sötét hajam ami most szög egyenesen omlik a vállamra. Legalább a hajam valamennyire takarja a nyakam mindkét oldalát, bár szerintem Marc mindig elfogja fésülni a hajamat a hátamra, hogy megmutassa a művét. Kiállhatatlan, de megérdemeltem. Francban. 

Ezután kiléptem a fürdőből és a szobámból kifutva léptem ki a folyosóra ahol egy lelket se találtam, de szerencse remek hallásommal azonnal meghallottam hol bujkálnak. Anya a konyhában tanítja sütni Nicolasa-t és megmenteném, de engem se mentett meg senki, én kibújtam alóla. A fiúk a végrehajtói házban üvöltöznek valami véres játék miatt, míg apu az irodájában van idősebbik bátyámmal. A kíváncsiságom felé indultam így apa ajtója előtt álltam, mikor elég bátorságot szereztem egyszerűen benyitottam ezzel együtt el is némultak.

-Haza hurcoltatok és titkolóztok – döntöttem oldalra a fejem míg Leo a nyakát dörzsölte rohadtul ideges és én tudni szeretném miért. -Mi folyik itt? - Lépkedtem beljebb míg az asztalhoz nem értem ahova felültem, de apám szúrós pillantása miatt a székben foglaltam helyett. -Ki böknétek? Alfát akarsz belőlem csinálni, vagy nem? Szóval elárulhatod apu – néztem farkasszemet az apámmal míg fél szemmel bátyámra néztem aztán ismét apám felé aki bólintott.

-A támadódat keressük – válaszolt apa.

-Miért él még? - Fakadt ki belőlem a kérdés hisz teljesen abban a hitben voltam, hogy a fekete árnyék megölte mikor a fához vágta.

-Sajnálom kicsim, de ígérem nem kerül többé a közeledben – nyugtatott meg apa mire megráztam a fejem és hátra dőltem.

-Él és szabadon van. Elsőnek azt hittem megölitek, de álmaimban nem gondoltam arról, hogy hagyjátok szabadon futkosni míg újra meg nem támad valakit – ráztam meg a fejem állva apám pillantását mire ő szomorúan elfordította a tekintetét. -Mi történt? - Kérdeztem rá és megéreztem bátyám kezét a vállamon így felpillantottam rá  és akkor jöttem rá, nem azért tette oda a kezét, hogy megnyugtasson. Azért tette oda, hogy nehogy valami őrültséget csináljak szóval nagyon rossz dolog történt.

-Amikor megtaláltak és Marc visszaváltozott, hogy felkapjon addig Diego meg is akarta ölni, de megkarmolta így elmenekült – hallottam meg ismét apám hangját mire a szemöldököm feljebb csúszott szóval Diego támadt a másik macskára ezzel megmentve az életem. Nem gondoltam soha, hogy ezt mondom, de most köszönettel tartozom neki.

-De jól van, nem? Csak egy karmolás – erőltettem arcomra egy mosolyt mire apám lehajtott fejjel megrázta a fejét. -Mi van Diego-val? - Igaz, hogy nem kedveltem a vámpír pofáját, de azért mégis az életét kockáztatta értem így, ha meghalt akkor a bűntudat miatt, én is meghalok hisz akkor kiderül, hogy miattam halt meg. Nem, nem halhatott meg! Ez képtelenség az csak egy kis karmolás semmi több, a vámpírokat nem lehet megölni, mert ők már amúgy is halottak.

-Húgi a karmolásunk halálos a vámpírokra – szólalt meg felettem Leo mire ráemeltem tekintettem teljesen ledöbbenve aztán apámra néztem vártam, hogy ellenszegüljön ennek, de csak bólintott ezzel beleegyezve abban amit a bátyám mondott.

-Diego haldoklik? - Pattantam fel az asztalra csapva és hiába akart a bátyám visszanyomni csak ellöktem magamtól így az ajtó melletti falnak esett. Túl sok bennem az erő ilyen helyzetekben hisz nem ezt akartam. -Hol van? - Kértem számon apát mire ő csak sóhajtott így ismét megkérdeztem mire végre kinyögte, hogy Dex szobájában így kirohantam az irodából nem törődve bátyámmal aki épp felállt a hátat fogva. Ez történik akkor, ha hátulról akarnak megállítani.

A folyosón végig szaladtam és az én szobám előtti lévő szoba a legfiatalabb bátyám szobája ahova azonnal benyitottam. A szoba egy egyszerű kék festékkel leöntött szoba amit a bátyám már néhol összebarmolt, de ez engem most egyáltalán nem érdekelt inkább Diego hangos nyögésére leltem figyelmes míg Olivia mellett ült és valamiféle varázsigét mormolt. Legjobb barátnőm mögött bátyám állt támogatva azzal, hogy a vállát masszírozta. Észre se vettek, hogy bejöttem és ezt kihasználva Diego másik feléhez léptem és óvatosan megfogtam a kezét mire a fejét felém fordította. Nem is értem miért nem hallottam meg Diego segítségért nyöszörgő hangját mikor füleltem talán, mert a saját problémáimat helyeztem elsősorban, de ez megváltozik csak élje túl.

-Cami? - Kérdezte zihálva és leültem mellé az ágyra, hogy a homlokából kisimítsam fekete haját.

-Köszönöm – suttogtam annyira halkan, hogy csak mi halljuk, valószínűleg a másik kettő semmit se hall hisz Olivia nagyon benne van a varázsigében, míg bátyám el van foglalva a támogatással.

-Ne köszönd meg érted még egyszer megtenném, mert egy fasz voltam veled – suttogta nehezen forgó nyelvvel míg én a könnyeimmel küszködve tettem a fejem a mellkasára úgy öleltem magamhoz.

-Meggyógyulsz – suttogtam inkább csak magamnak, de úgy tűnik ő is megértette hisz kezeit óvatosan a hátamra simította. Nem azt mondom, hogy olyan biztonságban érzem magam a karjai között, mint Marc-al mivel Diego teljesen más és amúgy se megy nekem az összehasonlíttatás. Marc karjai biztonságot nyújtanak míg Diego karjai valami újat ami nem a megszokott, valami újat mutatnak nekem ahol még sose jártam. De, mint mondtam nem megy az összehasonlítás.

Óráknak tűnt az idő míg Olivia csak mormolta a varázsigét, én meg Diego mellkasára lapultam pedig csak percek voltak. Olivia kifulladva fejezte be és már majdnem elájult sőt, ha bátyám nem kapja el akkor talán a földön köt ki.

-Most mi van? - Emeltem meg a fejem legjobb barátnőm felé tekintve. Fél szemmel Diego-ra néztem akinek a szemei lecsukódtak, remélem alszik, de mikor megláttam fel-le mozgó mellkasát meg is bizonyosodtam arról, hogy csak alszik. Ez most azt jelentené sikerült?

-Si-si-si siker – mondta kifulladva Olivia mire egy mosoly terült szét az arcomon.

-Köszönöm – mosolyogtam legjobb barátnőmre aki csak a kezével legyintett és bátyám segítségével kisétált a szobából így egyedül maradtam azzal a vámpírral akit utálok, de már mégse. Megmentett, így örökké hálás leszek neki és most, hogy közelebb kerültem hozzá szó szerint valami más lett közöttünk. Nem tudom még mi, de remélem idővel kiderült.

Arcához hajoltam és a szájára egy puszit nyomtam. Nem, nem megcsókoltam csak egy ártatlan „köszönöm” puszi hisz az életét kockáztatta értem. Vajon tudta, hogy a karmolásunk halálos rá? Ha tudta volna akkor is megtette volna? Igaz nem ismerem még olyan jól és eddig csak a bunkó részét mutatta meg, de szerintem megtette volna hisz amit most mondott az arra nyilatkozik.

Befészkeltem magam ismét mellé és miközben néztem békésen aludni ami egy vámpírtól furcsa sőt azt hittem, hogy a vámpírok nem alszanak, de úgy hiszem az csak mítosz.

Bárcsak rájönnék mi ez az érzés amit Diego közelében érzek, bárcsak rájönnék miért másabb Marc-nál és, hogy miféle új dolog van benne, mint Marc-ban, mert ezt itt, minden nagyon zavaros és utálom, ha valami zavart, mert akkor úgy érzem, hogy megfulladok. És érzem, hogy már fulladozok. Fulladozok ezekben az érzelmekben amik körülvesznek.

OLIVIA DESIRE VILLA

Miután kiléptünk a szobából elhúzódtam Dex-től aki egész végig ott állt mögöttem és mindenben segített ami miatt nagyon sokat köszönhetek neki, már amikor megláttam akkor tudtam, hogy nagyon jó fej és nem is csúnya, de nem akarok kikezdeni a legjobb barátnőm bátyjával szóval ezt nem akarom tovább firtatni. Camille olyan nekem, mint egy húg, így a bátyjára is úgy kell tekintenem, mint egy testvér és örülnék neki, ha ilyen bátyám lenne, mint Dex. Talán a sors azért küldött, hogy megtaláljam Dex-t az elveszett bátyámban, illetve a meghalt bátyámban. A sors új esélyt adott nekem egy új családra amit nem akarok elveszteni. Soha.

-Köszönöm amit tettél Liv, de én most visszamegyek – mosolygott rám és az ajtóra pillantott míg én gyorsan a karjához kaptam és zöld szemei rám villantak amik csak úgy ragyogtak a nappali fény gyönyörében. Hirtelen eszemben jutott a tegnapi nap mikor visszaváltoztattam legjobb barátnőmet emberé, életemben nem használtam olyan erős varázsigét így nagyon leterhelt, az utána következő órákban Dex mindvégig a közelemben maradt a húga helyette. A tegnapi nappal együtt eszembe jut a múlt éjszaka mikor az ágyában aludtam míg ő a karosszékben udvariasság kedvéért, de egész éjszaka egy cseppet se aludtam mindvégig az ő arcát fürkésztem, ahogy szerencsétlenül próbált aludni a karosszékben. Megsajnáltam így aztán sokkal kényelmesebb széket varázsoltam a kedvéért, természetesen ezt nem vallottam be így nem tudja. Furcsának tartotta, de nem kérdezett rá különben is megérdemelte. Igazi úriember volt a tegnapi nap folyamán pedig nem zavart volna, ha egy ágyban kellett volna vele aludnom mégis aludt egy kényelmetlen székben.

-Szerintem hagyd a húgod egyedül. Hidd el ismerem a legjobb barátnőm – ráztam meg a fejem míg ő egyből tiltakozni kezdett. Ez a makacsság családi vonás.

-Tegnap a magára hagytam és téged ápoltalak most mellette kell lennem nem akarom, hogy Diego bántsa – vágta rá. Úgy mondta az elejét, mintha én kényszerítettem volna rá emiatt fájtak a szavai hisz én nem akartam, egy szót se szóltam egyszerűen mellettem termett és vigyázott rám.

-És én kértelek rá? Nem – nevettem a képében, mintha nagyon mulatságos lenne feltételezése különben is, ha ideges vagyok mindig nevetek. -Hidd el én se bízok Diego-ba, de most az egyszer tudom, hogy nem lesz baja – néztem fel rá egy fél mosollyal mire ő csak horkantott amit nagyon viccesnek találtam így felnevettem.

-Ne nevess már ki – vágta rá durcásan mire még jobban elvigyorodtam a hisztis kisfiú arcán.

-Bocsi, de olyan a horkantásod, mint egy kanos malacé – vontam meg a vállam mosolyogva mire csak megforgatta a szemét, de láttam mikor elmosolyodott hiába mutassa most a komoly képét engem nem tud átverni lehet, hogy még nem ismerem olyan jól, de tudtam, hogy ő nem egy komoly ember, illetve állat.

-Amúgy jól vagy? - Kérdezte és elővette az aggódó arc kifejezését mire csak mosolyogva bólintottam. -Csak, mert majdnem összeestél előbb sőt talán, ha nem kaplak el a földre csücsülsz – bökte meg a hasamat vigyorogva mire játékosan a kezére csaptam.

-Oh én hősöm kacc-kacc – nevettem fel. -Ne aggódj jól vagyok, csak még nem igazán használtam ilyen fajta varázsigéket sőt sose használtam még ilyeneket – legyintettem a kezemet mosolyogva jelezve, hogy minden rendben mire Dex bólintott és ismét az ajtó kilincsért nyúlt, de csak rácsaptam a kezére. -Hagyd már – ragadtam meg a karját és a konyha felé húztam ahol Mrs Sanchez szorgoskodott.

-Olivia – üdvözölt egy öleléssel, nagyon kedves asszony pedig Camille azt mondta az anyjáról, hogy parancsolgató meg minden, de azt sose mondta milyen kedves pedig nagyon kedves. A pulton Nicolasa csücsült a telefonját nyomkodva láthatóan unta a sütés-főzést pedig egy anyával mindig jó móka, én is szerettem. Amikor anyámra gondolok mindig az a átkozott este ugrik be mikor a vámpírok megölték a családomat és majdnem engem is megöltek. Bárcsak engem öltek volna meg, ők semmit nem tettek. A szemem elé kerül újra a látvány, a sok-sok vér és a holttestük. Borzalmas.

Ez az oka annak miért utálom a vérszívókat.

-Csak nem éhes vagy, kisfiam? - Kérdezte nevetve az asszony a fiát aki mögöttem ácsorgott a konyhapultnak dőlve.

-Tudnék enni, anyu – vigyorgott anyára mire az asszony csak felnevetett és a kezében nyomott egy almát amit érdeklődve kémlelt. -Egy sonkás szendvicsnek jobban örülnék – helyezte vissza a gyümölcsöt a kosárban és engem kikerülve a hűtőhöz lépett.

-Úristen a bátyám magának csinál szendvicset. Ez igen – sikoltott fel Nicolasa míg Dex a hűtőből elkezdett valamit morogni a húgának. -Olivia elárulóm a bátyám nem egy nagy konyhatündér mindig kierőszakolja, hogy valaki készítsen neki kaját – súgta oda nekem mire mosolyogva bólintottam, rendben ezt észbe tartom.

-Én is szeretlek, húgi – morogta a hűtőből Dex míg Nicolasa mosolyogva megrázta a fejét.

-Hogy van Diego? - Simította meg a kezem Mrs Sanchez mire ráemeltem a tekintettem. Tisztelem ezt az asszonyt, hogy a gyerekein kívül más sorsa érdekli őt sőt annyi szájat etet amire más nő nem lenne képes.

-Rendben jön, sikerült a varázslatom – mosolyogtam rá megsimítva a karját megnyugtatásképen.

-És Cami? - Szólalt fel ismét Nicol aki a legjobb barátnőm kiköpött mása arcilag míg a természetük, stílusuk totál ellentétes. Míg Nicol egy igazi kis tini akinek a stílusa olyan bohém addig a legjobb barátnőmmé inkább vadabb stílusú, de viszont arcilag, mintha ikrek lennének, kicsit nagy korkülönbséggel.

-Jól van épp Diego-val van – mosolyogtam a „kislányra” akin látszik, hogy nagyon szereti a nővérét. Én is ennyire szeretem az én nővérem bár elég sokat veszekedtem vele, de a végén mindig kibékültem vele, mert a nővérem és szeretem. Szóval totálisan magamat látom Nicolasa szemében ugyanannyira szereti ő is a nővérét, mint én régen és annyira ragaszkodik hozzá, mint én. Legfiatalabb gyereknek sose a legkönnyebb lenni, de a tudat, hogy mögötted állnak a testvéreid, ha baj van mindig megnyugtatott.

-Micsoda? - Szólalt fel mögülem egy ideges hang ami hatására mindenki megfordult míg Dex is akinek épp szalámit rágcsált úgy eszik, mint egy állat. Ja, hogy ő az is. Már mindent értek.

Mikor megfordultam Marc-al találtam szemben magam, Camille mindent elmondott róla, hogy nagyon robbanó ember még egy szó hallatán is robban, de a legfontosabb amit azonnal észrevettem rajta, hogy még mindig szereti Camille-t pedig elhagyta és utálnia kéne mégis ő még mindig ragaszkodik a szerelmükért.

-Hol van Camille? - Fogta meg Marc mindkét vállam amit elkezdett erősen szorítani miközben ide-oda rázogatott amikor hirtelen Dex elém ugrott és ellökte tőlem Marc-ot.

-Nem ő tehet róla – kelt a védelmem alá Dex. -A húgom ment be hozzá és ő maradt ott vele, vond kérdőre a húgomat – folytatta mire Marc feldúltan elviharzott tényleg dühkitörési problémái vannak amit kezelnie kéne. Persze tudtam, hogy nem fog bántani hisz láttam a szemében, hogy nem bántana csak feldúlt és fél. Fél, hogy elveszíti Camille-t újra. Ha tudná, hogy van egy ember barátja .. na akkor törne ki a vulkán.

-Minden rendben? - Fordította felém Dex a tekintetét mire megráztam a fejem aztán egy mosolyt erőltetve az arcomra bólintottam.

-Nem bántott volna – válaszoltam a fejemet rázva. -De köszönöm – mosolyogtam rá és nem tudom miért tettem, de a következő pillanatban a kezeimet a dereka köré csavartam és szorosan magamhoz öleltem míg ő bizonytalanul karolta át a derekam. Camille mesélte a bátyjairól Leo-ról csak annyit, hogy nagyon felelősségteljes és már elkötelezte magát egy vérmacska lány mellett míg Dex-ről azt nyilatkozta, hogy egy igazi szoknyavadász aki sose fog felnőni, elvileg már több millió barátnője volt, de a leghosszabb kapcsolata 2 hétig tartott, azt mondta a legjobb barátnőm fiatalabbik bátyáról, hogy csoda kéne ahhoz, hogy elkötelezze magát. Amit viszont nekem mutat Dex az teljesen más olyan gondoskodó és aranyos semmi jele a csajozós énjének. Vagy ezt csak nekem mutatja? Nem tudom mi a valóság, de az biztos, hogy Dex nem játssza meg magát, azt nem tudom róla elképzelni szerintem amit most mutat magáról az a valós énje, vagyis nagyon remélem. 

1.fejezet - Minden a feje tetején

Drágák!

Tudom még nem vagyunk olyan sokan, mint mondjuk a Kis Dolgok blognál, de attól még boldog vagyok hisz látom ám mennyien olvastátok el az Előszót szóval köszönöm. Hihetetlenül jól esik, hogy ezt is olvassák páran. :)

Nem szeretnék semmit hozzáfűzni az első részhez azt még nem tudom, hogy jönnek a részek talán hetente egy alkalom lesz szerintem mivel előre meg van írva 10.fejezet és, ha az elfogy akkor leszünk bajban. Az még messze van, Évi!

Aki ismeri Rachel Vincent - Vérmacskák könyvét az rájön honnan jött a vérmacska faj. Kedvenc könyvem!

Nem is fecsegek többet amúgy se szeretitek szóval még annyi, hogy jó olvasást kívánok! :)

Aztán a végén egy kis véleményt elfogadok ám nem kell visszafogni magad.

Az egész út alatt borzalmas csend telepedett az autóban így csak ültem az anyósülésem és a tájat bambult amit nem igen láttam mivel Diego túl gyorsan ment, de a kezemet kitudtam nyújtani, hogy a kezem elvesszen a szél és az autó sebességében. Utoljára érezhetem magamat szabadnak így mindenki kicsi részletét kiélvezem. Hátul Olivia olvasgatott elmélyülten valamit gondolom inkább olvasgat, mert ha nem olvas akkor Diego-val veszekszik vagyis inkább szidja és aztán Diego is visszapofázik neki így inkább a kezében vett egy olvasmányt és azt olvassa míg Diego az útra figyel csendben. Nem gondoltam volna, hogy csendben is tud lenni szóval ez kellemes meglepetés.

A csönd már nagyon idegesített így a rádió felé nyúltam, de Diego csak morcosan a kezemre csapott.

-Most meg mi van? - szóltam fel mire csak morgolódik és ő maga kapcsolja a rádiót. -Nem nyúlhatok a kocsidhoz, vagy mi? Ne aggódj nem teszem tönkre.. még – mondtam a végét motyogva míg Diego csak morcosan megforgatta a szemét. Hú nagyon izgalmas egy vámpírral utazni akinek a szerelme a kocsija és egész út alatt csak pufog. Egy valóra vált álom.

Nem törődve Diego pufogásával folytattam amit elkezdtem és az ablakon kibámulva néztem a mellettünk elsuhanó tájat miközben a kezem még mindig szállt a levegőben. Az ismerős dallamot elkezdtem magamban dúdolgatni teljesen kizárva a gondolataimból mindenkit, próbáltam a felkészülni az érkezésemre. Vajon már várnak otthon? Minden bizonnyal. Vajon a bátyáim megállapodtak már, vagy csak engem akartak férjhez adni? Vajon a húgom sokat változott? Vajon a fiúk nem haragszanak rám azért amit a múltban tettem Marc-al vagyis a barátjukkal?

Na és persze Marc. Vajon tovább lépett? Vajon már más lány után legelteti a szemét? Nem tudom, de mikor arra gondolok, hogy Marc tovább lépett a gyomromban valamiféle irigységnek mondható érzelem áraszt el ami elér a szívemig. Nem értem ezt az érzést hisz én is tovább léptem Matthew segítségével.

Jesszusom Matthew.

Hogy feledkezhettem meg a pasimról? El se búcsúztam tőle valószínűleg most a kollégiumban keress, de nem fog megtalálni és csalódott lesz. Jézus mekkora egy picsa vagyok.

A farmerzsebemben kezdtem elkeresni a telefonomon, de nem volt ott és ekkor homlokon csaptam valószínűleg a táskámban van amit hátra dobtam a csomagtartóban.

-Diego – szóltam felé mire fél szemmel rám pillantott. -Nagyon szívesség lenne, ha elkérném a telefonod? - Rebegtettem meg a pilláimat egy mosollyal kerítve hátha beválik és kölcsön kapom.

-Bocsi lemerült – vágta rá egy gúnyos mosollyal mire csak ráfújtam akkor cseszd meg.

-Olivia – fordultam hátra mire felnézett. -Nálad van a telefonod? - Kérdeztem reménykedve mire a homlokát kezdte dörgölni ez már rég rosszat jelent.

-Mikor futottam órára kiesett a zsebemből és összetörtem – vallotta be mire felnevettem bénaságán aztán a kezemet a számra kaptam, de nem bírtam magamban tartani ő is mindig kinevet, ha béna vagyok ez amolyan „kölcsön kenyér visszajár” szabály. -Gondoltam, hogy kinevetsz – vágta rá szemét forgatva mire bólintottam és inkább visszafordította a pillantását a könyv felé míg én előre fordultam csalódottan.

Amint hazaérek fel kell hívnom el kell neki magyaráznom mi történt addig ki kell találnom egy jó okot miért kellett ilyen gyorsan hazajönnöm hisz ő nem tud arról, hogy más vagyok. Miért tudna? Hisz Ő csak egy ember. Egy ártatlan, védtelen ember. Bár nem lepődnék meg azon, hogy fel se veszi majd nekem a telefont, vagy meg se hallgat hisz megérdemelném, de Matthew nem ilyen Ő jó és megértő emiatt is néha idegesítő, de nagyon aranyos. Teljesen ellentéte Marc-nak. Igen a volt pasimhoz hasonlítom a mostani pasim.

Egyre szánalmasabb vagyok.

Diego hirtelen egy baromi nagyot fékezett így, ha most nem lenne a biztonsági öv akkor a hatalmas házra csapódtam volna fel ami nem igazán lett volna kellemes főleg, hogy ebben a házban cseperedtem fel így tudom mennyire kemény.

-Szerezz normális jogosítvány faszfej – ugrott ki az autóból Olivia és az ajtót csak becsapta, mint ahogy a vécé ajtót szokás. Meg se várta Diego-t akié az autó ő egyből kipakolta a csomagtartóból a cuccait míg a tulajdonos szem forgatva szállt ki az autóból.

Míg azok ketten hátul fújtattak egymásra én csak meredtem magam elé és ezeregy emlék sorakozott fel előttem amit ezeken a falakon belül megéltem, vagy éppen előtte hisz rengeteg időt töltöttem a testvéreimmel a szabadban. Az első átváltozásom ugrott be még csak 15 éves voltam és a fiúk már túl voltak ezen és jobban izgultak, mint én. Bár én cseppet se izgultam sőt még félni se féltem valamiért vágytam, hogy én is közéjük tartozzak amikor először bújtam macska bundában szabad voltam akkor ízleltem meg először a szabadság ízét és akkor kerültem először a pincében a saját kis ketrecünkben ami nem az én hibám, hanem a macska lét hibája hisz mindenki tudja mikor átváltozunk az érzelmeink, a vadász ösztönünk felerősödik és velem is ezt történt. Az érzelmeim felerősödésének köszönhetem a Marc-al való kapcsolatomnak persze azelőtt is volt köztünk valami szikra, de mikor macska lettem akkor láttam tisztán és én őt láttam fényesen ragyogni, mint a sarkcsillag az égen. Akkor vallottam be, hogy szeretem.

-Nem jössz? - nyúlt át felém Diego, hogy meglökje a vállam mire megtöröltem a kezemmel az arcom és bólintottam.

Teljesen elmerültem a gondolataimban újra és újra átéltem mindent ami azon a napon történt.

Kiszálltam a kocsiból és Diego egyből a kezemben nyomta a cuccomat morogva aztán elindult az ajtó felé ahol Olivia várakozott így a cuccaimat megfogva indultam feléjük. Amikor odaértem előre engedtek mire kérdően néztem rájuk, de csak megvontam a vállam és szabad kezemmel megmarkoltam a kilincset és egy lélegzet kifújással lenyomtam. Az ajtó kinyílt és mindenki mosolygós arccal fogadott míg az én arcomat a düh, a sikítás és egy kicsit az öröm volt megtalálható.

-Cami – futott felém a húgom és egyből átkarolta a nyakamat úgy kapaszkodott belém, mint az autókon megtalálható majomfigura bár lehet inkább tollakra rögzítik azt a valamit. -Hiányoztál – suttogta mire leraktam a cuccaimat és egy nagy sóhajjal én is megöleltem rég nem látott húgocskámat aki magasabb lett, aki majdnem hasonlít rám hisz én is valahogy így néztem ki ennyi idősen. Jesszusom, ha kicsit is olyan, mint én 15 évesen akkor erős pórázon kell fogni.

-Nekem is hiányoztál – mosolyogtam rá mikor végre elengedett. -Átestél már a nagy durranáson? - Kérdeztem mosolyogva mire elkezdett ugrálni, mint a kisgyerekek és egy hangos sikoly hagyta el a száját.

-Húgi nem a menstruációra érti – szólt bele Dex kuncogva és ekkor megpillantottam legfiatalabb bátyámat aki mindig közel állt a szívemhez talán azért, mert őt követtem mindig, mint egy pincsi kutya, de lehet azért, mert Őt vertem meg először. Még nem döntöttem ennek az okát.

-Tudom fafej – csitította el Nicolasa bátyánkat mire a szemeim kipattantak. Oké nagy pofáját tőlem örökölte.

-Nicolasa Norina Sanchez – szólalt meg anyám aki semmit se változott a két év alatt még mindig ugyanaz a nő aki felnevelt és aki korán férjhez adott volna csak azért, mert így illik.

-Bocsánat – hajtotta le a fejét Nicol. Okés ezt már belenevelték kár, hogy én belém nem tudtak semmit se verni, mert sose hallgattam senkire mentem az én fejem után akkor is, ha falba ütköztem.

Dex arrébb lökte húgunkat mire Ő csak ráfújt egyet, de nem igazán törődött vele ahelyett felkapott és megpörgetett a levegőben míg én ellöktem magamtól nevetve.

-Fogytál húgi – állapította meg a képzeletbeli szakállát simogatva ez a mozdulata hasonlít apánk mozdulatára mikor épp telefonál. -Azt hiszem kell neked egy kis De La Pizza kúra – vonogatta a szemöldökét vigyorogva mire csak megforgattam a szemem bár eléggé éhes vagyok.

-Hagyd már – lökte meg idősebbik bátyám Dex-t. -Szerintem nagyon csinoska kis húgunk van – ölelt át a vállamnál fogva Leo míg én belebújtam ölelésében persze előtt kinyújtottam a nyelvem Dex felé.

-Híznia kell – szólalt fel apa mire elhúzódtam Leo-tól és apám felé fordultam amennyire féltem elé állni annyira készen állok arra, hogy tárgyaljak vele erről az egész haza útról.

-Miért kellett ezt csinálnod, apu? - Fontam össze a karjaimat magam előtt.

-Camille – ugrott mellém Marc mire rámeredtem és ragyogó szemeiben tekintettem ezek a szemek egyszer sokat jelentettek nekem. Volt mikor csak ezekre a szemekre tudtam gondolni, volt mikor csak Ő rá volt szükségem, hogy a karjaiban aludhassak. De ezek az alkalmak elmúltak. Szakítottunk illetve én hagytam el. Mégis mikor újra megpillantom a szívem szinte kiakar törni a helyéből és a szemeimmel végig nézem mi is az ami megváltozott benne, de rá kell jönnöm ő semmit se változott. Én annál inkább többet változtam és ez a baj mikor ránézek a régi idők jutnak eszemben pedig már nem ott vagyunk. Más vagyok, felnőttem és ez így tökéletes nem lehetek ugyanaz a lány, mint aki voltam már nem.

Elfordítottam a tekintetem Marc felől és fejemet megrázva fordultam vissza apám felé aki mindig végig nézte ezt a kis semmit nem mondó jelenetet. Cikinek tarthatnám, de a családom végig nézte a fél magánéletemet szinte az elsősorban ültek mindig.

-Miért kellett haza rángatnod? Miért nem vagy képes megadni nekem a magánéletet? Felnőttem és megérthetnétek azt, hogy nem akarok férjhez menni nekem nagyobb álmaim vannak ennél – fakadt ki belőlem minden amit anno már egyszer elismételtem, de akkor se értette meg így maradt a szökés az ablakon át és a kocsi ellopása egy-két körre. Na jó több volt az egy-két körnél. Sokkal több.

-A lányom vagy Fernanda nem hagyom, hogy bajod essen – szólalt meg apám mire csak megforgattam a szemem ez csak egy kifogás amivel szépen hazarángatott.

-Tudok magamra vigyázni – szálltam vele vitában mire a képemben nevetett. Na ez sértés!

-Drágám, ha gyakoroltál volna hinnék neked, de nincs tapasztalatod és én ezt a tapasztalatot megadhatnám nekem – vágta rá mosolyogva míg én összefontam a szemöldököm és oldalra billentettem a fejem. Mire gondol?

-Ez meg mire értsem? - Kérdeztem rá mire apa egy mosolyra húzta a száját.

-Hagyd, hogy tanítsalak, hogy olyan légy, mint a fiúk. Hagyd, hogy vezetőt faraghassak belőled, hogyha egyszer, ha én felmondom a kötelességeim te átvedd a vezetésem. Hagyd, hogy alfát faraghassak belőled – az állam a padlót súrolta és próbáltam felfogni a szavait amit kiejtett a száján, de egyszerűen nem vagyok rá képes. Mi ez a gyors változás? Eddig még a fátyolt akasztotta volna Ő is a fejem tetejére most meg teljesen mást mond. Vezetőt akar faragni belőlem azt akarja, hogy alfa legyek, de alfa csak egy kiképezett végrehajtó lehet vagyis Marc. Mindig azt hittem, hogy Ő lesz az apám után az alfa ezért akarta hozzá adni. De azt hiszem más tervei voltak az apámnak.

A szüleim  baromi okosak.

Anyám kiskoromban hiába erőltette a lányos dolgokat mindig is a fiúkat lestem edzés közben sőt néha be is álltam és ezek után anyám is feladta. Azért akartak Marc-hoz adni, hogy legyen valaki mellettem nem azért, hogy ő legyen az alfa.

Ez nekem így sok egyszerre most jöttem haza és az apám azonnal ezzel letámad pedig most kiabálnunk kéne és azzal fenyegetőznöm, hogy visszaszökök míg neki a pincével kéne fenyegetőznie. Mekkora egy váratlan fordulat történik most éppen.

A hirtelen jött fordulattól teljesen megnémultam aminek most lehet a fiúk örülne hisz eddig sose tudtak megnémítani na meg megsiratni, de az utóbbira várniuk kell még. Áttörtem a többieken és a cuccaimat magammal rántva futottam át a nappalin ott meg végig a hosszú folyóson míg be nem törtem az ajtót ami a szobámra nyílt. Mikor körülnéztem akkor jöttem rá, hogy itt se változott semmi maximum annyi, hogy anya mindig takarított így egyetlen egy por se volt a szobámban és minden rendezett illetve rendetlen volt ahogy én hagytam. A szobámban lévő összes kis sarok a régi életemet tükrözi például az ágy ahol Marc-al kettesben fetrengtünk délig míg az a átkozott madár éhessé nem tett minket, vagy például az ágyam előtt lévő íróasztalom ahol ezeregy kép sorakozott rólam, a srácokról, a családomról vagy éppen a középiskolai barátaimról akikkel már rég nem tartom a kapcsolatom. Minek? Az emberi barátaimmal különben se volt igaz a barátságom hisz mindig hazudnom kellett nekik a családomról hisz mikor megkérdezték miben halt meg a nagymamám nem mondhattam nekik azt, hogy egy másik macska neki támadt inkább maradtam a háborús mesénél amit mindenki elhitt hisz mindenkinek ott halnak meg a nagyszülei. 

Körbetekintettem a szobám és az ajtóra pillantottam emlékszem mikor Marc mindig az ajtófélfának támaszkodva állt. Állandóan ott leskelődött utánam kicsit idegesített is, de azért örültem mikor megláttam.

Szép emlékek, de ezek az emlékek már elmúltak.

Réges-rég.

Minden cuccomat bedobtam az ajtó melletti sarokban és az ágyamra vetettem magam. A fejem alá gyűrtem a párnám és hangosan beleordítottam aztán a hátamra fordultam és a fehér mennyezettet bámultam ahol idegesítő világító csillagok voltak felragasztva. Miért is voltam ezekért annyira megörülve régen? Csak idegesítenek minden este azzal, hogy ragyognak, mintha igaziak lennének pedig az igazi csillagok sokkal fényesebben és szebben ragyognak az égből míg ezek kamu hamisítványok ami egy fikarcnyit nem érnek csak azoknak akik emberek, akik nem futkározhatnak az éjszakában négy lábon és nem bámulhatják egy tó partjáról a ragyogó valódi csillagokat.

Erre van most szükségem.

Gyorsan felpattantam és minden ruhadarabomat ledobáltam magamról aztán négykézlábra ugrottam és elsőnek a lábaimat képzeltem el mancsoknak. Elképzeltem a bundám színét, a karmaimat és minden egyes kis tudnivalót amivel megkönnyítem a változást így a lábaimat kinyújtottam, hogy a változás megtörténjen persze a csontjaim deformitásán feljajgattam, de nem hagytam abban a folyamatot. A két hátsó lábam után feljebb mentem míg a végére teljesen át nem változtam.

Macskaként elsőnek megtisztálkodtam hisz a higiénia mindig nagyon fontos dolog főleg egy női vérmacskának. Mikor ezzel végeztem az ajtóra böktem aztán csak megráztam a fejem és az ablakom felé futottam ami szerencsére nyitva volt a szellőztetés miatt. Micsoda egy kedves anyukám van!

Felugrottam az ablakpárkányra és egy lendülettel leugrottam szerencsére igaz a mondás; a macskák mindig talpra esnek. A házunk hátsó részén kötöttem ki ahol a távolban egy erdő tekintette rám és teli izgalommal indultam neki a futásnak. Futottam az idővel, úsztam az árral és repültem a levegővel. A sebességem meghaladta a kétszáz kilométer órát ami hatására a bundám csak úgy lebegett és a szél csapdosta a szememben az arcomnál lévő bundám. Tudom, ha nem találnak a szobámban megijednek és egyből arra gondolnak, hogy megszöktem így mikor hazatérek az száz százalék, hogy az első éjszakám a ketrecben lesz, de nem érdekel. Szükségem van erre az egészre, hogy kitisztítsam a gondolataimat, hogy gondolkozzak az élet értelmén. Valójában most alkalmam lenne megszökni, de nem így. Nem léphetek meg bundában hisz, ha egy ember megpillant kinyiffantanak és leleplezném magunkat azt meg végképp nem szeretném tudom mit tesznek az árulókkal az apám alfa így nem egy esetről hallottam már fél füllel. Az árulóknak a karma veszik oda, vagy kitagadják illetve a rosszabb esetben megkínozzák aztán megölik. Ilyen kárhozatalra nem akarok jutni a karmaimat magamon akarom tudni és még élni szeretnék míg lehet.

A nagy futás közben elértem egy kis patakig amit még régen fedeztem fel ez a hely volt az én kis menedékem, de a fiúk már megtalálták szóval már nem titkos. Elsőként is a tiszta tóhoz sétáltam mivel a futástól kimelegedtem és szükségem van egy kis ivásra. Miután ittam pár percig lestem a halakat a vízben eléggé jól néznek ki.

Megrázva a fejemet vissza lépkedtem a pataktól és a fűre telepedtem. A nap megragyogta a víz tetejét míg körülöttem madarak csiripeltek bezzeg, ha tudnák, hogy egy éhes nagymacska van a közelükben nem csiripelnének ilyen vidáman.

Hirtelen a madarak elhallgattak és helyettük egy nagy morgást hallottam ami mi fajtánkra hasonlít, de az egyik fiúnak se ilyen a hangja az Ő hangjukat bárhonnan megismerném. Felugrottam és a nyakamat tekergetve kerestem az illetőt elég közelről kiáltott szóval valahol itt lapulhat, de azt nem tudom hol. Az orromat megcsapta az idegen jellegzetes szaga annyit tudok biztosra, hogy olyan, mint mi mégis más. Fogalmam sincs, hogy ez most mennyire értelmes, de igaz ugyanaz, de más.

A bokrok mozogni kezdtek mögöttem így gyorsan arra fordultam míg a patakból egy loccsanás hallatszott így ismét megfordultam, de csak a halak ugrálnak a vízben. Mire feleszméltem és fordultam volna vissza a bokor felé valami rám vetődött a gonosz halak elterelték a figyelmem tudtam, hogy megkellet volna ennem őket. Hiába ficánkoltam a fekete bundájú macska nem engedett és senkit nem tudtam felismerni a személyében ő nem közénk való.

Takarodj le rólam!

Morogtam rá míg Ő lehajolt hozzám és a fogait a nyakamban mélyesztette így belőlem egy hangos morgás hallatszott míg a levegőt megcsapta a vérem ami a nyakamból áramlott, de még nem engedte el. Mikor elugrott erősen fogta a nyakamat és vonszolni kezdett a bokrok felé míg én minden erőmmel azon voltam, hogy kirántsam a szájából a nyakam, de tudtam, hogy ha megteszem meg is halhatok így inkább hagytam neki egyedül abba bíztam valaki meghallotta a kiáltásom, de tudtam ez lehetetlen hisz elég messze vagyok így nincs más választásom vele kell menjek.

Ekkor a következő pillanatban elengedett így a földre estem. Nem bírtam mozdulni a vérző nyakam miatt elég sok vér áramlott ki a testemből hisz nem érzek mást csak az én vérem. Fél szemmel megpillantottam egy árnyékot aki a másik macskát kapta fel és a fának dobja míg valaki fölém hajolt és a bundámat nyaldosta. Marc.

Utolsó akit megpillantottam Ő volt mivel a következő pillanatban minden elsötétül semmit se érzékeltem a következményekből már vártam mikor jelenik meg a fehér alagút, hogy elinduljak a halálom felé, de helyette csak sötétséget érzékeltem. Vajon ez is halált jelenti?