7.fejezet - Emlékezetkiesés

Baglyok!

Fogalmam sincs most honnan jött ez a megszólítás csak úgy jött olyan tipikus Évi módra. Mint látjátok nem felejtettem el és itt az ígért rész csütörtökön mikor mindig szokott, de ezt ki is írtam ám. Mindig kiírom. 

Na nem jártatom a pofám. 

Jó olvasást :) xx 

Az erdői túra után energiával tele változtam vissza és mikor zuhanyzás után magam köré csavartam a törölközőt, és a tükörben álltam megpillantottam a nyakamon lévő sebemet ahol már csak egy kis heg megtalálható. Természetesen a váltás fájdalommal járt, de igaza volt Marc-nak a váltás jót tesz a seb gyógyulásnak. 

Marc.

Akárhányszor rágondolok akaratlanul a nyakam másik oldalán lévő szívás nyomra tekintek, amelynek már csak a nyoma van ott, de az is halványan. Vajon mi lehet vele? Remélem minden zördülő mentesen megy és már hazafelé tartanak, és remélem a zsarukat is sikerült kicselezniük, csak épségbe jöjjenek haza holttesttel, csak ez számít semmi más. Igaz nem tudom, hogy fogok reagálni mikor újra megáll előttem, de azt tudom mikor rágondolok akaratlanul és a szívem kiakar törni a helyéről míg a szemem megtelik könnyel, amit az ajkaim véresre harapdálásával állítok meg. Akárhányszor eszemben jut, minden eszembe jut amit vele éltem át. Ebben a fürdőszobában, a szobámban és ebben a házban. Na meg az erdőben. Nem akartam felszínre engedni az érzelmeimet, de nem tehetek róla csak úgy előtörtek és már nincs menekvés. Szeretem Marc-ot, de azt se tagadhatom, hogy Diego iránt nem érzek semmit.

Jesszusom mit csináljak?

Az arcomat a kezeimben temettem hangosan felnyögve és mikor újra a tükörben pillantottam csak egy elkeseredett szerencsétlenséget láttam, aki nem tudja eldönteni mit is érez. Az ember azt hinni, hogy egy huszonkét éves lány eltudja dönteni mit érez, de egy szerencsétlenség nem. Ki szeret bele két férfiban? Két teljesen más férfiban, akik ráadásul nem is emberek. Két férfi akik bármikor megküzdhetnek egymással és abból a harcból az egyiküket elvesztem sőt lehet mindkettőjüket. Borzalmas vagyok. 

Megrázva a fejemet a csapot megnyitottam, hogy hideg vízzel megmossam az arcom, hátha kissé kitisztul a fejem és foglalkozhatok sokkal fontosabb dologgal, amivel szemben kell néznem. Például a két pszichopatával, akikről még az apám semmit se tud, de ma este mindenre fény derül. Mindenre.

Miután befejeztem a tollászkodást és a vizes hajamat is kifésültem kiléptem a szobámból, ami nem olyan ahogy hagytam. Vagyis minden ugyanolyan csak egy valaki nem tartózkodott a szobámban mikor elmentem tusolni.

-Diego – szólaltam meg magamhoz szorítva a törülközőt mire feltett kézzel feltápászkodott.

-Bocsi, hogy csak úgy betörök – szólalt fel és közelebb lépkedett felém míg én hátralépkedtem míg az  ajtónak nem ütköztem. Kutya szorítóban kerültem.

-Mit szeretnél? - kérdeztem rá kerülve a szemkontaktust, de nehéz olyan emberrel nem a szemében nézni akinek a szemei állandóan elkápráztatnak. -Diego – szólaltam fel ismét és egyik keze a derekamra siklott míg másik kezét az arcomra simította. Teljesen elgyengültem érintéstől és mikor újra kiakartam nyitni a számat hirtelen megéreztem csókjainak ízét és azon nyomban visszacsókoltam. Kezeimet nyaka köré fontam úgy húztam még közelebb magamhoz, hogy mellkasunk összeérjen most már nem érdekelt, hogy a törölköző leesik rólam, csak élvezni akartam ezt a pillanatot. Átakartam élni, mert valami új, valami mást mutat nekem ami kellemes és nagyon csábító. Minden porcikámmal azon voltam, hogy örökké ebben a pillanatban maradjunk, de tudtam, hogy hamarosan vége, mint mindennek.

Mikor eltávolodtak ajkaink pilláit felnyitotta és gyönyörű kék szeme csillogott rám. Homlokomat a homlokához döntöttem, egy mosoly kúszott az arcomra amit kicsit se akartam elrejteni. Nem, többé nem akarok semmit se elrejteni.

-Sajnálom, Camille – húzódott el és a kezeim ismét testem mellé kerültek míg ő hátrafelé lépkedett.

-Tessék? - kaptam rögtön a szatén anyaghoz döbbent arccal.

-Ezt nem lett volna szabad, a vámpírok és a vérmacskák nem kerülnek kapcsolatban – kezeivel átfogta az arcom és felhúzott szemöldökkel néztem bele igéző szemeiben és vártam, hogy most mire is készül. -Sajnálom, Camille – kezdett ismét szabadkozni és bal szeméből egy könnycsepp kúszott végig az arcán. -De ezt nem lett volna szabad ezért is fogod elfelejteni – mielőtt felfoghattam volna mit is láttam minden elsötétült és mikor újra kinyitottam a szemem az ajtóban álltam és a szobám üres volt.

Mi történt? Olyan érzésem van, mintha elfelejtettem volna valamit, de minden normális mégse értem miért ácsorgok itt az ajtóban amikor éppen öltözködnöm kéne. Olyan vagyok, mintha részeg lennék.

Megráztam a fejem és a fiókos szekrényből tiszta fehérneműket vettem elő amit rögtön magamra is kapkodtam aztán a szekrény felé léptem, amit miután kinyitottam csak néztem mit is vegyek magamra ilyen esetkor. Halottat fogok szagolni, valószínűleg hulla szagom lesz szóval egy sima melegítő nadrág és egy sima  régi póló tökéletes az alkalomra. Igaz a póló már kissé kicsi rám így haspólónak is el mehet, de ez hullát körbeszaglászni tökéletes alkalom. 

Miután kész lettem a gyomrom megszólalt így elindultam az ajtó felől és amint kiléptem a szobából a konyha felé mentem ahol íncsiklandó illatok terjengtek. Anya főztje.

Amint beértem a konyhában anya éppen egy újságot olvasgatott miközben a sütőben sült a süti míg az asztalon valami nagyon finomnak tűnő hús fogadott,  ami csak rám várt. Viszont ahelyett, hogy az ételhez lépjek anya mellé sétáltam és mosolyogva ültem le mellé.

-Mit szeretnél, drágám? - kérdezte mosolyogva míg én az asztalra könyököltem és oldalra billentettem a fejem.

-Miért csinálod ezt, anya? Miért nem vagy apa mellett? Miért nem szólalsz fel a tanács tagok előtt? - kérdeztem rá érdeklődve mire mosolyogva csak megrázta a fejét miközben lapozott egyet. Sose értettem anyát, egyetlen egy női vérmacska sincs a tagba pedig anya simán megállná a helyét. Beleszólhatna mégse teszi. Nem tudom felfogni én biztos nem bírnám ki, talán ezért akar apám alfát faragni belőlem.

-Régen benne voltam a tanácsban – nézett fel mosolyogva mire felhúztam mindkét szemöldököm.

-És most? Miért nem vagy most is benne? Miért léptél ki? - záporoztam ki az összes kérdésem mire anya felnevetett. Ez nem vicces sose hallottam még ezt és tudni akarom minden kis részletét.

-Nem való egy nő a tanács tagok közé meg hát itt voltatok nekem ti is. Apád mindig győzködött szerinte jól csináltam, de én nem éreztem magam annyira jól sokkal jobban éreztem magam veletek – válaszolt mosolyogva mire oldalra döntöttem a fejem. Miattunk hagyta ott a tanácsot? Csak azért, mert mellettünk boldogabbnak érezte magát? Ez egy kicsit unalmas. Ki érezné magát jól a gyerekei között, ha bele is szólhat a fajtánk vezetésében? Nem értem. Nem értem anyámat. -Nem azt mondom drágám, hogy te rossz alfa leszel, mert hidd el Camille nagyszerű vezető leszel ezt kicsinek is bebizonyítottad csak majd mikor gyerekeid lesznek elgondolkodsz az élet értelmén – folytatta mire csak megforgattam a szemem. Mi van akkor, ha sose lesz gyerekem? Na jó akkor szerintem a szüleim kitagadnak, de nem a gyerek az első a listámon.

-Még apa kérésére se mentél vissza? - kérdeztem rá mire megrázta a fejét. -És apa nem sértődött meg ez miatt? - Az újabb kérdésen hangosan felnevetett, mintha az év poénját mondtam volna míg én csak felhúztam a szemöldököm.

-Apád megértette – simította meg a karomat mosolyogva míg én csak oldalra döntöttem a fejem. -Mivel még mindig a háta mögött vagyok és segítek neki csak már nem járok a gyűlésekre – folytatta mire megértően és egy mosollyal bólintottam, igaz nem értem még anyámat, mert én sose mondtam volna le, de azért örülök, hogy anyám még hátulról intézkedik. -Egyszer megérted te is – nézett felém mosolyogva mire egy mosollyal bólintottam és közelebb ültem mellé, hogy megöleljem amit ő rögtön viszonzott.

-Félek – suttogtam a vállában így mikor elhúzódtunk kérdően pislogott rám. -Az alfa dologtól és az álomtól. Félek, hogy nem vagyok elég erős. Csak félek – töröltem meg a szemeimet erőltette mosollyal mire anya csak elmosolyodott és ráncos ujjaival letörölte a könnyeimet.

-Emiatt itatod az egereket, de régen mikor véres térdekkel jöttél be a házban akkor nem sírtál. Nem kell félned drágám nagyszerű alfa leszel. - Mondta anya egy nagy mosollyal mire én is elmosolyodtam hisz ez tényleg igaz példa. Amikor a térdemből ömlött a vér nem sírtam, de emiatt képes vagyok itt hisztizni, mintha életem legnagyobb problémája lenne. -Az álmodat hidd el legyőzöd csak ne félj segítséged kérni, mert mi mind melletted vagyunk – tette hozzá mire csak bólintottam. Mosolyogva öleltem magamhoz egy „köszönöm”-öt suttogva és mikor elváltunk anya állt fel és egy nagy mosollyal lépett ki a konyhából ezzel egyedül maradtam. Megint.

Körbenéztem, de a konyhapulton állapodott meg a tekintettem időközben el is felejtkeztem, hogy valójában miért jöttem a konyhában. Miért mennek az emberek, vagy a nem emberek a konyhában? Enni. Felpattantam és a konyhaszekrényből elővettem egy tányért míg a fiókból egy villát és egy kést aztán vágtam magamnak egy-két sült hús szeletet hisz már pokolian éhes vagyok. Egy kis krumplit is tettem a tányéromra aztán a pultra helyeztem a tányért és a hűtőből elővettem a kedvenc salátámat amit csak a pultra tettem és a pult előtt elkezdtem állva enni, mint a lovak. Ők is állva esznek, nem?

Miután befejeztem az étkezést a piszkos tányért és az evőeszközöket elmostam aztán a szárítóban helyeztem. A szüleim szerint jobb, ha magunk mosogatunk különben el lustulnánk meg hát így is jobban látszik, hogy „normális” emberek vagyunk. Pedig már a normális embereknek is mosogatógépük van, de az mindegy főleg az én szüleimnek.

-Cami – lépett be a konyhában Mateo míg a hátán legjobb barátnőm kapaszkodott. -Megjöttek – folytatta mire bólintottam és szalvétával megtöröltem az arcom aztán a kukában dobtam aztán együtt elindultunk a pajta felé.

-Mi van köztettek? - kérdeztem rá mikor kiértünk a házból, hogy át sétáljunk a pajtához mire Mateo megállt és Liv majdnem leesett róla.

-Csak barátok vagyunk – vágta rá Liv mire oldalra billentett fejem és egy amolyan „tudod, hogy értem” pillantással néztem rá míg legjobb barátnőm csak megforgatta a fejét. Miért hiszem azt, hogy féltékennyé akarja tenni a bátyám? Talán azért, mert ismerem ezt a gyors új párt állást vagyis úgy értem, hogy eddig mindig Dex mellett volt és most hirtelen mégis Mateo nyakán lóg.

Megráztam a fejem és folytattuk az utunk a pata feje, de amint beértünk egyből megpillantottam Marc ragyogó szőke haját ahogy a kocsiról ledobja a hullát becsomagolva aztán a hajában túr, amit már megszokásból tesz. Körbenéztem és mindenki jelen, akinek itt kell lenni az jelen volt és ezt onnan tudom, hogy épp az alfának tettek beszámolót kivéve egy fekete bőrdzsekis alak aki karba tett kézzel állt egyedül az autó előtt. Diego. Most így rá gondolva csak a hétvégén jár az agyam azon a bizonyos csókon, de  még valami beleférkőzött a gondolataimban amit nem értek és szavakban se tudom foglalni egyszerűen olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha valami még lenne, de nem tudom mi. Nem értem. Kezdek bekattanni.

-Csomagoljátok ki – hallottam meg az alfa parancsát és Vic letépte róla a zsákot, hogy a hulla ki guruljon. Az illető egész teste már fehér volt sőt kísértetéjesen nyitva voltak a szemei, mintha valakit figyelne és, ha ez még nem lenne elég még a szája tátva nyitva van, vagyis a feje hátra van feszítve, mert a nyakán egy harapás nyom található, ami elég mély hisz szinte látom a gégéjét.

Nem bírtam tovább nézni így a plafonon kinéztem egy pontot amire koncentrálhattam.

-Camille, Diego, Marc – szólt felénk az alfa míg én felé tekintettem. -Kérlek ti voltatok a gyilkoshoz legközelebb – apám a hullára bökött így minden erőmet összeszedve léptem a testhez vagyis a test nyakához ahol egy pillanatra leguggoltam aztán felálltam. Állva is érezem a hasonlatot.

-Ugyanaz a macska volt az aki Camille-t megtámadta – vágta rá Marc aki a test másik felén állt vagyis szó szerint előttem.

-Aha – szólalt meg Diego aki mellettem állt, de ma olyan csendes, mintha valami bántaná, ez nem az a Diego akit én megismertem. Mi történhetett vele?

-Camille? - pillantott rám apám mire megráztam a fejem és kérdőn felé néztem, de ő is várta a válaszom. Hát persze, hogy várja. 

-Ugyanaz a idegen macska volt aki megtámadott – szólaltam meg mire apám bólintott.

-Mielőtt berekesztenénk a gyűlést szerintem érdemes megszagolni az áldozat arcát és kezét amit szintén megérintett valaki aki nem ember – szólalt meg ismét Marc mire apám kérdőn felé nézett. -Egy vámpír szagát éreztük még rajta. Bocs haver, de nektek is van jellegzetes szagotok – folytatta és Diego-ra pillantott míg ő csak megvonta a vállát. Okés valami komoly baja lehet hisz semmit nem szólt vissza erre. Ez nem Diego!

-Igen, mert van egy másik gyilkos aki vámpír és most kiderült, hogy együtt dolgoznak – vágtam rá mire mindenki kérdőn pillantott rám. -Ne nézzetek így! Ma jöttem rá, de Amora tud mesélni a vámpírról – emeltem meg, mint kezem aztán a bátyám melletti angyalra pillantottam aki szigorúan pillantott a többiek felé.

-Sokat nem tudok, de végig követtem míg ezek el nem térítettek. Most itt vagyok, de megakarom találni és megakarom ölni – szólalt meg Amora mire apám csak bólintott.

-Rendben mindenki szaglássza körbe, hogy rögzüljön a gyilkosok szaga azután valaki takarítsa el addig beszélek Amora-val – adta ki az utasítást pár perc csend után apám aztán kisétált a pajtából Amora-val és a bátyámmal. Persze a bátyámnak nem muszáj körbeszaglászni, de nekem igen. Ez nem igazság, ez rohadtul nem igazság. Igaz, hogy ez a két szag örökké beleégett az orrnyergemben, mint a halott jellegzetes bűze. 

-Mi pakoltuk le – szólalt meg pár perccel később Marc és Vic mire csak megforgattam a szemem. A bátyám nem csinált semmit mégis kihúzta magát én is mehettem volna velük akkor,  nekem se kéne itt lennem a hulla szagban.

Mindannyian Mateo-ra pillantottunk aki vadul rázni kezdte a fejét.

-Nem! Mindig eltakarítom utánatok a munkát és nem akarok egész este hulla szagban bűzölögni – vágta rá egyből Mateo.

-Megcsinálom – szólt bele Diego mire mindenki felhúzott szemöldökkel fordult felé. -Hogy szoktátok? Elássátok? Elégetitek, vagy mi? - kérdezte mire Marc válaszolt, hogy elégetik így bólintott. Nem zavarja, hogy a hulla szaga lesz? Miért ilyen más, most? Ez nem az a kötekedős, néha kissé idegesítő Diego akit megismertem. Sőt ő sose egyezne bele semmiben inkább másra hagyná a munkát, vagy talán ennyire félre ismertem volna? 
Nem tudom mi folyik itt, de a sok-sok agyalás következtében a fejem zúgni kezdett és az utolsó dolog amit láttam az a hulla teteme. Azután már csak külső szemlélőként a szobámat láttam és Diego-t az ágyamon ülve aztán minden elsötétült. 

***

Ahogy a szemeim kinyílnak egyből megpillantottam a plafonon a hamis csillagokat így gyorsan felugrottam. Hogy kerülők a szobámban? Előbb még a pajtában voltam kinn a hullával sőt még mindig érzem az orrnyergemben a halott jellegzetes illatát, amitől felfordul a gyomrom. Életem első halott esete és remélem utolsó. Ugyan már, ha alfa leszek akkor még több ezer ilyen dolgot kell átélnem, azt hiszem szükségem lesz egy dugóra amit az orromban tehetek mivel remélem addigra megszokom a látványt. Ha nem akkor így jártam mást nem tudok mondani és a látványon nem tudok segíteni bár, ha egy zacskót húzzunk a hulla fejére szebb látvány lenne. Csak az elfehéredett teste lenne ahogy szépen lassan elrohad. Bűz riadó.

-Fenn vagy? - lépett be a szobám ajtaján Vic mire felhúzott szemöldökkel bólintottam, a hazaérkezésem óta nem váltottunk egy szót se sőt azt hittem haragszik rám Marc miatt hisz ő áll hozzá a legközelebb. -Minden rendben? - kérdezte és beljebb sétált az íróasztalomig ahol leült a székben mire szintén csak bólintottam.

-Miről maradtam le? - kérdeztem rá mire csak megvonta a vállát ez aztán jó beszélgetés. Bejön kérdezz kettőt, leül és semmi. -Miért jöttél, Vic? Valami baj van? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni mire csak megrázta a fejét. Kikészít. Mindig is kikészített. -Vic bökd már ki, amit mondani akarsz, amiért bejöttél a szobámban, mert azt nem hiszem el, hogy azért jöttél, hogy megnézed jól vagyok e – pattantam fel az ágyamról karba tett kézzel és ő is felállt így szemtől szemben álltam vele, de az arcán egy amolyan undor, vagy düh futott át igazából nem is tudok nevet adni annak ami az arcán hirtelen átfutott.

-Igazából csak nem értelek – szólalt meg mire oldalra billentettem a fejem. -Marc szeret téged! Mindent megtenne érted mégis csak úgy elhajítod magadtól és egy vámpír után kacsingatsz. Teljesen megőrültél, Cami. Megvagy húzatva a vámpírok nem éreznek érzelmet csak ki használnak mindenkit, de ha neked a vámpír kell akkor fuss hozzá, de a végén rájössz, hogy meg korát hibáztál és felteszed magadnak azt a kérdést miért nem Marc-ot választottad aki szeret téged tényleg, igazán – a végén már felemelte a hangját így rájöttem, hogy az a kis érzelem ami átfutott az arcán az a düh volt. Dühös. Rám. Ki gondolta volna? De én is dühös vagyok, mert olyanban üti az orrát, ami rohadtul nem rá tartozik. Ki ő, hogy itt osztogassa az észt? Ki kérte rá? Mert én nem, sőt nem érdekel a véleménye, semmit se tud mi játszódik le bennem szóval akár ki is takarodhatna a szobámból, mert nem vagyok kíváncsi a szavaira amik elhagyják a száját.

-Honnan tudod, hogy egy vámpírnak nincsenek érzései? Vámpír szakértő lettél, mert akkor kicsit mesélhetnél nekem egy-két dolgot – szólaltam meg mire csak megforgatta a szemét. -Ne forgasd a szemed, Vic! Semmit se tudsz. Semmit. Marc szeret engem ezt tudod, mert Marc a cimborád, de azt nem tudod, hogy bennem mi játszódik le, vagy mi is az igaz történet. Nem tudsz te semmit! Mi van akkor, ha érzek valamit Diego iránt? Nem tudnád megakadályozni azt, hogy ne érezzek iránta semmit. Vagy mi van akkor, ha még mindig szeretem Marc-ot? Mert szeretem őt mindig is szeretem hisz ő az első szerelmem, de nem tagadhatom, hogy Diego-ba is van valami, ami vonzz szóval kövezz meg érte, de ez van. Mindkettőt szeretem – az elején dühvel és indulattal indultam, de a végére lehalkultam, sőt a végén a földet kezdtem nézegetni mikor megéreztem, hogy szemeim bekönnyesednek és már indult volna végig az arcomon az első könnycsepp, de egyből letöröltem. Rendben van, szeretem mindkettőt.

-Nem tudtam, hogy így érzel – szólal meg Vic mire felnéztem rá és végre egy kis megértés látok a szemeiben amiket már nagyon rég láttam. Régen milyen jóba voltunk.

-Senki se tudja most vallottam be hangosan bár magamnak is csak a pár napja vallottam be – válaszoltam két kezemmel megtörölve a szemem mire megéreztem a vállamon Vic erőse kezét aztán szorosan a mellkasához nyom. A hajamat simogatja míg én csak belebújok ölelésben. Hiányzott ez az ölelés, hisz Vic karjaiban mindig úgy éreztem magam, mintha Leo vagy Dex ölelne mivel Vic mindig is olyan volt nekem, mint a bátyám.

-Minden helyre jön csak gondold végig magadban az érzelmeid – szólalt meg pár perc csend után mikor elhúzódtam és a szemeiben néztem.

-Már átgondoltam, de semmi megoldásra nem jutottam. Nem érdemlem meg Marc-ot, de Diego-t se. Ha Diego-val vagyok akkor Marc-ra gondolok, de ha Marc-al vagyok akkor Diego férkőzik a fejemben – szólaltam meg és a ujjaimat a hajamban mélyesztettem. -Ez nem valami leányálom, Vic. Ez egy ördögi kör komolyan rosszabbnak gondolom ezt, mint az álmom. Az a átkozott álom, az miatt kezdtem el érezni valamit Diego iránt hisz új lehetőség számomra és átélte már azt amit én most élek át. Ő segít nekem. Míg Marc ... tudod mi a helyzet vele. Első szerelem, első csók és a többi mindenben kimagasló helyet ért el az életemben és nem tudok csak úgy átlépni felette. Szeretem őt, még a lobbanékony énjét is pedig akkor megfojtanám egy pohár vízben, de ez Marc. Az életem – a végére leültem az ágyam szélére és a kezeimmel kezdtem babrálni míg az ágy mellettem be horpadt így felnéztem. Vic megértő pillantása nagyon jól esett legalább most már nem utál és nem esik nekem egy olyan dolog miatt aminek nem tudja a történetét.

-Ha Diego-t az álom miatt szereted akkor az egyszer elmúlik, nem? Úgy értem az álomnak vége és a szerelemnek is. Talán – szólalt meg mire mosolyogva megráztam a fejem.

-Előbb győzzem le az álmom és utána gondoljunk erre – vontam meg a vállam tehetetlenül, mert ez talán igaz lehet, de kétlem. A szerelem nem múlik el ilyen hamar és még nem állok készen arra a kérdésre, ami meghatározza az életem, a döntésem.

-Ugye tudod, hogy itt vagyok, ha szükséged van valakire akinek kiöntheted a szíved? - kérdezett rá mire egy mosollyal bólintottam és a derekát átfogva öleltem magamhoz a nagy darab srácot. Fejemet a mellkasára hajtottam míg a hajamat simogatta, mint egy testvér, mert Vic nekem egy testvér. Igaz van két bátyám, de Vic volt mindig az a bátyám aki nem vér szerinti bátyám.

-Köszönöm Vic – suttogtam. -Hogy meghallgatsz – húzódtam el tőle mosolyogva és a kezeimmel megtöröltem a szemem míg Vic csak mosolyogva megvonta a vállát.

-Olyan vagy, mint a húgom mióta lenyomtad Dex-et 7 évesen – vágta rá vigyorogva mire csak nevetve bólintottam. -Mindig számíthatsz rám a szívügyektől kezdve az álmokig. Mindig itt leszek neked, Camille – karolta át a vállam, hogy ismét magához húzón és egy puszit nyomott a fejem tetejére míg én mosolyogva bólintottam. Mindig is számíthattam Vic-re bár tudtam, hogy pipa rám hisz lehet, hogy Vic az én fogadott bátyám, de elsősorban  Marc legjobb barátja így számítottam kioktatásra, de arra is, hogy meghallgatja az én bajaimat és mellettem áll. Mert ez Vic. Az örök pártatlan.

A szívem egy része reménykedik abban, hogy majd mikor sikerül legyőznöm az álmom akkor az érzelmeim is megszűnnek Diego iránt, de viszont a szívem másik része nem hisz ebben és valamiért én se. Nem akarok nem érezni semmit Diego iránt, de nem akarom egyiket se bántani, sőt választani Marc és Diego között egy élet múlik. 

Ekkor hirtelen eszembe jutott az ájulásom, aminek az okát még most se tudom, de azt tudom, hogy egy ember, illetve természetfeletti nem ájul el ok nélkül. 

-Vic! - Húzódtam tőle el kérdő tekintettel míg ő csak felhúzta a szemöldökét. -Miért ájultam el? Mi ennek az oka? - kérdeztem rá hisz biztos kihívták a dokit, aki elmondta szóval tudnom kell, jogom van tudni, mert akkor rájöhetek miért láttam Diego-t az ágyamon ülve, elgondolkozva.

-A doki szerint a sok stressz miatt ami ér, de fogalmunk sincs – válaszolt megvonva a vállát mire egy amolyan „komolyan kérdem” fejjel ránéztem és ekkora felsóhajtott. Tudtam több van ennél. -Valaki szuggerált, hogy valamit felejts el és ezt váltotta ki belőled – bökte ki mire az állam leesett a megdöbbenéstől. Elfelejtettem valamit? Ez hülyeség minden egyes apró részlétre emlékszem amióta hazajöttem.

-Vic ez ostobaság – ráztam meg a fejem mosolyogva mire ő csak megvonta a vállát.

-Lehetséges, de ennyit mondott.

-Ha valaki szuggerált volna akkor az elmémben lenne egy kis lyuk, de nincs. Mindenre emlékszem amióta itthon vagyok – vágtam rá mosolyogva.

-Te tudod, de ne aggódj mi is nevettünk ezen – szólalt meg mosolyogva mire bólintottam hisz ez a leghülyébb feltételezés, azt hittem a doki ennél okosabb, de úgy hiszem tévedtem.

Hirtelen a gyomrom kavarogni kezdett és arrébb lökve Vic-et szaladtam a fürdőszobában egyenesen a vécé fölé hajoltam ahonnan ömlött ki belőlem... a hányás? Nem, az túl emberi lenne. Vért hánytam. Mikor végeztem a fejemet fogva szuszogtam míg meg nem éreztem egy kezet a vállamon és mikor felnéztem Vic guggolt mellettem.

-Nem lehet, hogy ez más? - kérdeztem nyöszörögve mire oldalra billentette a fejét. -Nem lehet, hogy terhes vagyok? - még én se fogtam fel mit mondtam, de minden összeállt. Marc nem használt óvszert hisz hirtelen jött gyors menet volt és az elájulás, a vér hányás erre árulkodhat. Nem, vagyis úgy értem a vérmacskáknál gyakori a vérhányás, ha állapotos a nőstény. Csak ennek az egyetlen ténynek van igazán értelme.