2016. november 3., csütörtök

6.fejezet - Igazságok

Barackok!
Betartottam most az időpontot pont akkor teszem ki amit ott oldalt kiírtam. Vannak pillanatok, sőt ősz szünet miatt gondoltam, hogy két részt kirakok, de a dolgok nem úgy sültek el. A következő rész is várhatólag mához egy két hétre érkezik! (Majd kiírom oldalra)

Jó olvasást édeskék és akkor most vár jól jönne egy-két visszajelzés is ám! :)xx 


CAMILLE FERNANDA SANCHEZ
Miután Amora mindent elmondott amit tudott elhatároztuk, hogy autóba ülük és visszamegyünk a csomagokért, hogy aztán összecsomagoljunk és a saját autónkban ülhessünk. Mivel Amora-nak is volt autója így ő meg bátyám, sőt még Olivia is azzal az autóval ment így én megkaptam Diego-t útitársnak, hiába könyörögtem legjobb barátnőmnek ő inkább távol akart maradni Diego gúnyos megjegyzéseitől, de szerintem csak a bátyámon és Amora-n akarja tartani a szemét. Még nem mondtam el neki a feltételezésem és várom, hogy ő mondja el szóval amint hazaérünk egy kis beszélgetés vár Olivia-ra.
-Amúgy mondhatni megmentettem az életed – mosolyogtam rá egy idő után mire a szája neki is feljebb húzódott, de nem nézett rám az utat figyelte árgus szemekkel. 
-Tudom – válaszolt mire még mindig mosolyogva bólintottam.
A következő percekben ismét csak a rádió hangja szólt amin csak zenék mentek sorba és sorba, míg hirtelen egy fontos rész meg nem szakította a kedvenc zeném és már mordultam volna fel, de Diego egyik kezét elvette a kormányról és a számra nyomtam. Hozzá se kell tennem egyből beleharaptam az ujjaiban így a combomra csapott aztán a rádióra bökött. 
-Valencia városában egy kis kocsma melletti sikátorban egy pincérnőt találtak. A sebek szerint állattámadás, de a helyi rendőrök nyomoznak az ügyön. Vajon miféle állat kerítheti magában nyugodt, kis városunkat? - Újabb állattámadás? Ha már a rendőrök rajta vannak az ügyön akkor hamarosan szagra lelhetnek, de nekünk ezt meg kell akadályoznunk hisz, ha előbb rájönnek miféle teremtmény ólálkodik a városban akkor mi is lelepleződünk, amit nem hagyhatunk. Beszélnem kell apával, ő már sok mindent elsikkasztotta a rendőrök elől, hogy ne kerüljenek közel a fajunkhoz csak neki van tapasztalata, hogy ilyenkor mit kell cselekedni. 
-Felhívom aput – vágtam rá mihelyst a rádióból újra zenére váltott és fél szemmel Diego-ra néztem mire bólintott és lejjebb halkította a rádiót. Mikor előkotortam telefonom már csörögni is kezdett így habozás nélkül a zöld gombot húztam jobbra aztán a fülemhez emeltem. 
-Gondolom hallottad a hírt – szólt bele a telefonban mire bólintottam bár ő ezt nem láthatja.
-Mit tegyünk apu? - kérdeztem rá mire a háttérbe a szék nyikorogni kezdett szóval előre hajolt. Ideges, ezt telefonon keresztül is remekül megérzem.
-Semmit. Gyertek haza, kiküldünk egy másik csapatot majd ők eltakarítanak a helyszínen mielőtt a rendőrök kezdenek bele – adta ki az utasítást mire csak megforgattam a szemem hisz mi is képesek lennénk arra, hogy eltakarítjuk a holtestet. -Tudom, hogy azt hiszed te is képes lennél rá Camille, de hidd el nem. Ehhez Marc jobban ért. Gyorsabbak. Most nem lesz idő gondolkozni, gyorsan kell mindent csinálniuk és feltűnés mentesen így hagyd, hadd csinálják a fiúk – folytatta, mintha a fejemben kutatna, vagy csak nagyon jól ismer. Amit az alfa parancsol azt kell tennünk és, ha az alfa így dönt nekünk fejet kell hintetnünk. Életemben először hallgatok az apámra mivel így belegondolva nem szép látvány lehet a holttest. -Mikor értek haza? - kérdezett rá mire kérdően Diego-ra néztem aki a kezével egy kettest mutatott.
-Még két óra – válaszoltam.
-Rendben akkor a srácok eltakarítják a nyomokat aztán hajnalban a pajtában kielemezzük a holtestet – a szék újra nyikorogni kezdett gondolom most dőlt vissza a székben. Kielemezzük a holtestet? Szóval mindenképpen látnom kell a szerencsétlen hullát. Jaj nekem. 
Miután apa még elmondta a szokásos „vigyázz magadra” szövegeit és szó szerint megfenyegette Diego-t, hogy ha valami balesetet okozz nem lesz többé halhatatlan, ezek után elköszöntünk egymástól és letettük a telefont. Apa nem tud arról, hogy Amora is velük jön mivel még nem volt alkalmunk elmondanunk neki és ez nem  telefon téma annyit tud, hogy semmi újat nem tudunk a gyilkosról csak amennyit Amora tud bár szerintem ő többet tud róla személyileg és kinézetileg, mint mi csak azt nem tudjuk most hol lehet vagyis most már tudjuk, hogy ma hol volt hisz hagyott maga után egy pincérnőt szóval, ha ma este megérezünk a holtesten valamilyen szagot az a gyilkosé lesz így egy lépéssel közelebb leszünk hozzá. Míg én egy lépéssel közelebb leszek a végzetemhez.
-Láttál már halottat? - néztem Diego felé érdeklődve mire egy amolyan „ezt most komolyan kérded” mosollyal felém nézett míg én csak megforgattam a szemem. Gondoltam.
-De te nem. Ugye? - kérdezett rá mosolyogva mire csak megvontam a vállam.
-Nem, de tudom, hogy mi történik egy ilyen esetkor. Tudod az apám jó tanár és mindent elmondott, de ez lesz életem első hullája akit körbe szaglászok – válaszoltam őszintén és a végén fintorogva felhúztam az orrom míg ő mellettem felnevetett.
-Ha megnyugtat szebb látvány lesz, mint egy egészséges halálban meghalt öreg – nézett felém egy fél mosollyal mire oldalra döntöttem a fejem. Honnan veszi?
-Ezt te honnan tudod? - kérdeztem rá mire Diego csak megrázta a fejét és az arca elkomorult aztán inkább ismét az útra koncentrált.
-Sehonnan, mindegy – vágta rá és ismét beállt a néma csend míg fel nem hangosítottam a rádiót ahol újra meg újra lejátszották a zenéket. 
Persze tudom, hogy hazudik, mert amint rákérdeztem az arcán átfutott egy érzelem és eltűnt a vidám Diego. Annyi mindent rejteget magában, ha megmutatná a valódi arcát talán többen kedvelnék bár én most is kedvelem. Nem tudom miért csak szeretem a rejtélyeket és nem is ronda srác, sőt a korához képest eléggé helyes.
Megráztam a fejem és elhessegettem az idióta gondolataimat inkább az ablakon kibámulva néztem a mellettünk elhaladó fákat. Mennyivel könnyebb lenne macska alakban csak futni az erdőben. Az erdői kalandokról mindig Marc jut eszemben hisz, ha magánéletet akartunk akkor mindig az erdőben menekültünk így jobban ismerem az erdőt, mint a saját családom. Emlékszem mikor elvitt egy vízeséshez. Csodálatos pillanat volt. Azon a helyen randiztunk először és akkor csókolt meg először, sőt azon a helyen volt életem első csókja. Vele. Marc az életemben mindenben kimagasló helyen állt hisz nem csak tőle kapta az első csókom, de neki adtam magam oda először és nem bántam meg, egyetlen egy kétségem se volt afelől, hogy vigyázni fog rám. Ő volt az első szerelmem, de véget ért most mégis úgy érzem, mintha feltörtek volna az érzéseim és amit eddig tagadtam az visszatér. Még mindig szeretem!
Nem, nem, .. nem! Micsoda? Jesszus teljesen össze vagyok zavarodva. Ezért se akartam hazajönni, mert itthon mindig megváltozik valami és most az érzéseim. Francos érzelmek.
Mire feleszméltem a házunk tárult elém és hirtelen megugrottam mikor valaki az ablakon kopogott, de mikor megláttam ki csak megforgattam a szemem és kiszálltam az autóból.
-Seggfej vagy – vágtam rá mosolyogva mire gúnyos vigyorral meghajolt így bokán rúgtam.
-Vajon a hulla gondozók elmentek már? - kérdezte Diego miközben a kocsiból pakolt ki míg én körülnéztem és Marc terepjárója nem állt a parkolóban. Elmentek.
Bólintottam és megfogva a cuccaimat indultam az ajtó felé amikor hirtelen megtorpantam hisz a bátyámék is épp pakoltak ki és Amora meg a bátyám elég jól elszórakoznak míg Olivia folyamatosan őket méregette bár inkább dühösen nézi Amora minden mozdulatát. Ajaj. Ebből problémák lesznek, de nagyon gyorsan, ha valaki nem szakítsa meg Olivia bámulását.
Mikor Diego beért a kezébe nyomtam a cuccaimat és a bátyám autója felé rohantam egyenesen legjobb barátnőm mellé, hogy megragadjam a karját ezzel kizökkentve a gondolataiból.
-Nem éri meg – súgtam neki oda mire megrázta a fejét és felém fordult érdeklődő tekintettel míg én egy amolyan „szerinted mire értem” fejjel ránéztem, de még mindig nem értette így megragadtam legjobb barátnőm karját, hogy magam után húzzam. Diego még ott állt minket vagyis engem várva, de egy könyörgő pillantást vetettem rá és már el is indult Olivia cuccaiért így amint beértünk a házban átvágva a nappalin a szobám felé vettem az irányt.
-Nem akarom, hogy a mocskos kezeivel a cuccaimhoz nyúljon – fakadt ki Olivia amint beértünk a szobámban  mire csak megforgattam a szemeimet.
-Tudom, hogy kedveled a bátyám – vágtam rá összefont karokkal mire a szemei nagyra nyíltak és a kezeit leengedte maga mellé. -Látom, hogy nézel rá és, ha most nem rángatlak el onnan megsütötted volna Amora haját. Hidd el a varázserőddel képes vagy rá – folytattam mivel láttam semmit se tud mondani, de erre se tud semmit mondani csak lehajtotta a fejét és a szemeit összeszorította miközben a karját dörzsölte. -Miért nem mondtad el? - kérdeztem rá mire felemelte a fejét és már nyitotta volna ki a száját, de belevágtam a szavában. -Féltél mit szólok hozzá, mert a nővéremként tekintek rád és emiatt úgy érezted a bátyám iránt is testvérként  kéne érezned, de nem. Kedveled őt és én ennek örülök – a végén elmosolyodtam míg ő csak bólintott és a végén egy mosolyra húzta a száját. Elsőnek nem értettem miért félt ettől, de mikor kicsit jobban belegondoltam rájöttem erre a megoldásra ami tök hülyeség, de ő Olivia mindig túl sokat agyal.
-Mindegy Cami, ha kedvelem is, ha nem ő láthatólag nem kedvel. Jobban kedveli az angyalokat és az emberi lányokat – szólalt meg mire felhúztam a szemöldököm, de aztán megráztam a fejem.
-Nem. Nem adhatod fel – vágtam rá mire csak megforgatta a szemeit. -Tudom a bátyám nem könnyű eset és nem mondom azt, hogy azonnal megváltozik csak arra kérlek harcolj. Küzdj érte, mert szeretném, ha a bátyám is boldog lenne és hiába mondja, hogy őt ez teszi boldoggá nem hiszek neki. Szüksége van rád. Hidd el nekem! – Nem csak legjobb barátnőm arcát láttam ahogy nézz a bátyámra, hanem Dex arcát is láttam ahogy néz Olivia-ra. Lehet, hogy még nem tudja az én töketlen bátyám, hogy szerelmes belé, de tudom, hogy valamit érezz iránta.
-Mellette leszek mindig, mint a húga – válaszolt mire most én forgattam meg a szemem.
-Van két húga. Hidd el nekem arra már nincs szüksége – ráztam meg a fejem egy gúnyos mosollyal mire felhúzta a szemöldökét rémülten míg én elkezdtem mosolyogva a szemöldököm húzogatni.
-Nem! Abszolút nem. Csak testvérként tekint rám nem fogok epekedni utána, mint egy hülye tinilány – vágta rá a fejét rázva mire csípőre tettem a kezem és szúrós tekintettel pillantottam rá. -Nyugalom a húgod mást fajta tini – tette fel a kezeit védekezésben.
-Kedveled őt és ő is téged csak még nem tudja – folytattam a nyaggatást mire az ágyamra ugrott és a fejére húzta a párnát. -Nem akarsz úgy viselkedni, mint egy hülye tinilány mégis úgy viselkedsz – ráztam meg a fejemet mire csak felém tekintett kérdően és az ágyra meg a párnámra mutattam így gyorsan felpattant. -Miért nem akarsz küzdeni a bátyámért? - kérdeztem rá mire csak felsóhajtott.
-Mert csak csalódnék benne. Látom, hogy nézz Amora-ra és látom, hogy nézz rám. Én egy lány vagyok a szemében aki olyan, mint a húga míg Amora az a lány akivel már kavart és láthatóan nagyon élvezte – a végén elfintorodott és dühében a lámpámból a villanykörte felrobbant így hátrább ugrottam. Jesszusom vajon mit tett volna Amora-val, ha ott hagyom?
-Amora egy régi „barátja”, de most már csak barátok, tényleg míg az emberi lányok csak egy játékszerek neki, de te más vagy a szemében. Hidd el, ismerem a bátyám – mosolyogtam rá mire nevetve megrázta a fejét.
-Mi volt ez? - csapódott ki az ajtó és Mateo jelent meg az ajtóban csak egy gatyában és bűzlött az izzadságtól. -Mit csináltok itt, szépségek? - kérdezte mosolyogva Mateo és beljebb lépett mire csak nevetve megforgattam a szemem, de most ahelyett, hogy velem flörtölt volna Olivia-hoz lépett. Jaj.
-Semmit inkább kicsomagolok – vágta rá Liv.
-Segíthetek? - kérdezte Matoe csábos mosollyal mire csak megforgattam a szemem. Csak mondj nemet!
-Persze – vonta meg a vállát mosolyogva Liv. Elástad magad!
-Másképp nézz rád – kiabáltam utána mielőtt kilépett a szobából, de csak megrázta a fejét és az ajtó becsukódott aztán leültem az ágyamra kifújva az eddig bent tartott levegőt. Szerelem. Tisztára egy bonyolult dolog.
Pár percig ültem az ágyamon gondolkozva aztán eszembe jutottak a cuccom amit Diego-nál hagytam így felpattantam és mikor az ajtót kiakartam nyitni pont ő rá leltem az ajtóban a táskámmal. Belenéztem gyönyörű szép kék szemeiben és hirtelen elkezdett fájni a torkom sőt a hangszálaim is használhatatlanok voltak. Csak bámultam gyönyörű szép szemeit aztán lejjebb siklott a tekintettem ajkaira, amik oly csábítóak számomra, a csók óta csak ezekről az ajkakról ábrándozok. Ajkaimban harapva hessegettem el a vágyát ami hatására ő is hangosan felsóhajtott szóval nem csak én elemzem ki az arcán egy-két szép részét pedig még lentebb nem is vándoroltam.
Jesszus Cami.
-Csak a cuccaidat hoztam – nyújtotta át rekedt hangon mire bólintottam aztán a számra csaptam.
-Vagyis köszi – erőltettem egy mosolyt az arcomra míg Diego egy nagy mosollyal bólintott és már fordult volna el, de utána szóltam így egyből visszafordult. -Csak köszönök mindent – ráztam meg a fejem és zavartan a kezemben temettem az arcom kínosan felnevetve.
-Ugyan már – legyintette a kezét kuncogva.
Hirtelen megéreztem kezeimen a kezeit amiket a mellkasára helyezett és közelebb lépett hozzám már szinte éreztem  leheletét az arcomon mikor hirtelen szétrebbentünk.
-Nővérkém – visítva lökte arrébb Diego-t Nicolasa és a karjaimban vetette magát míg én csak mosolyogva öleltem magamhoz az én ünneprontó húgom. Mindig rosszul érkezik. -Beszélnünk kell – suttogta aztán elhúzódott és a szobám felé bökött miközben az ujjain mutatta, hogy csak ketten és csak bólintottam. Diego-nak még egyszer megköszöntem a cuccaimat, de addigra a húgom beljebb lépett így míg Diego teste el nem tűnt a folyosóról addig kinn ácsorogtam így megtekinthettem hátulról is.
Ajkaimban harapva léptem be a szobámban az ajtót magam után becsukva, hogy annak dőlhessek míg a húgom érdeklődve pillantott rám.
-Te és Diego? - kérdezett rá hirtelen mire megugrottam és egyből elkezdtem a fejemet rázni.
-Dehogyis. Ne légy hülye – léptem az ágyamhoz, hogy leüljek mellé és a lábaimat felhúzzam. -Na, de mi a helyzet? - tértem a témára hisz nem akarok a húgommal beszélgetni egy irtó szexi vámpírról aki után lehet érdeklődök kicsit sőt így belegondolva senkinek se akarok erről beszélni, mert ebben a házban a falnak is füle van és, ha ez Marc fülében jut égi háború lesz.
-Jelentkezett a tanárom – szólalt meg mire felkaptam a tekintettem és érdeklődve döntöttem a fejemet. -Korrepetálni akar és meghívtam holnap magunkhoz – folytatta mire elmosolyodtam lehet tényleg csak egy pedofil tanár áll velünk szemben. Milyen jó duma ez a „korrepetálás” azt hiszem Marc is ezt mondta apáéknak mikor egész vasárnap a szobámban tartózkodott. Valójában korrepetált csak azt nem tanítják az iskolában amit ő korrepetált nekem. -Nem az amire gondolsz bár – szólalt fel nevetve és a mosoly lehervadt az arcomról. Nem állok készen a 15 éves húgommal a szexről beszélgetni.
-Jó inkább térjünk a lényegre – szakítottam félben a húgom piszkos gondolatait. -Szóval Mr Pedofil holnap tanítás után meglátogat minket? Biztos jó ötlet egy embert magunkhoz hívni? - emlékszem mikor én jártam középiskolában egyetlen egy barátomat se hoztam haza sőt szerintem azt pletykálták rólam, hogy nincs is lakásom, de jobbnak láttuk nem meghívni őket. Ember nem való ebben a házban.
-És, ha nem ember? - kérdezett rá mire elgondolkozva a kérdésen bólintottam.
-Okés lehet, hogy nem ember, de mi van, ha mégis? Apu tud róla? - kérdeztem rá hisz apu nem engedne egy embert a házban.
-Anyu tud róla mivel apu holnap tanácsgyűlésen lesz. Nem lesz baj – nyugtatott meg mire nagy küszködés után bólintottam, ha a 15 éves húgom mondja akkor... baj lesz.
-És, ha megtudjuk micsoda akkor mi lesz? - kérdeztem rá hisz lehet bármilyen lény nem zárhatjuk be a pincében azért, mert nem ember.
-Randizok vele? - tárta ki a karjait idétlen mosollyal mire csak megforgattam a szemem. Ez egy jó cél mondhatom. -És lehet tud valamit a gyilkos macskáról – vonta meg a vállát mire mosolyogva bólintottam na így már sokkal jobban hangzik.
-Reménykedjünk, mert – hirtelen megakadtam, mert a kép kocka összeállt. Mi van akkor, ha Amora egy vámpírt követ? A dolgok amiket Amora elmondott a pasasról az csak egy vámpírra lehet igaz bár ebben még magam se lehetek biztos. Azonnal beszélnem kell Amora-val!
Gyorsan felpattantam és egy szó nélkül az ajtóhoz eredtem amit gyorsan kirántottam, és a szemben lévő szobában kezdtem kopácsolni aztán be is nyitottam a szobában ahol Dex és Amora feküdt egymás mellett az ágyon és épp nevetgéltek. Biztos nosztalgiáztak. Jaj.
-Mit akarsz, húgocskám? - kérdezte gúnyos vigyorral Dex mire csak ráfújtam.
-Amora-hoz jöttem – csaptam be magam után az ajtót míg Amora felhúzott szemöldökkel feljebb tornázta magát. -Te egy vámpírt követsz? Számodra egy vámpír a gyilkos vagyis egy vámpír tett tönkre - kérdeztem rá egyből mire furcsán, de bólintott. Bingo. -Akkor van egy vámpír is és az a vámpír ölte meg Jimmy-t – döbbentem le és bátyám arcára pillantottam akinek szintén leesett miért is rontottam be és az ő álla is a padlót súrolta. Mivel Jimmy-re sehol se leltünk még a kedvenc kocsmájában se volt így Olivia elvégzett egy kereső varázslatot, de sehol se találta így arra következtettünk, hogy halott.  Szóval akkor van egy pszichopata vérmacska akiről semmit se tudunk és van egy pszichopata vámpír is akiről annyit tudunk amit Amora elmond, aki elég jól ismerte szóval azt tudjuk, hogy kattant és keress valakit aki én vagyok. Akkor nem egy vérmacska vadászik rám. Nem csak.
-Igen múlt éjszaka mielőtt rám találtatok megölt egy srácot, a nevét nem tudom – húzta fel a szemöldökeit Amora mire fejbe csaptam magam. Az a srác Jimmy ezért nem találtuk meg. Azt hiszem most kapirgálunk valamerre.
-Amora elmesélnéd újra mit tudsz a vámpírról – ültem le az ágy végében mire bólintott.
-Egy szemét alak – kezdett bele mire bólintottam és elmesélt mindent amire emlékezett. Elmesélte, hogy egy buliban találkoztak és kavartak, hogy aztán kirúgassa az angyalok köréből. Aztán elmesélte azt is, hogy amint kirúgták faképnél hagyta és tovább állt. Elmondta, hogy nem volt rossz vámpír az elején csak később kattant be, de akkor nagyon hisz minden este egy bárba kötött ki, hogy újabb és újabb áldozatokat találjon akiket átváltoztasson és megölhessen. És ez így megy mai napig.
-Nem volt egy ismerőse, barátja vagy valakije akivel telefonon, vagy személyesen találkozott? - kérdeztem rá mikor befejezte.
-Nem tudok róla – rázta meg a fejét aztán hirtelen homlokon csapta magát. -Van egy csaj aki szintén kattant, akivel elméletileg megcsalt és amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban állnak, de a lánynak is hírneve van. Azt hiszem a lány vámpír beceneve Hasfelmetsző, vagy micsoda – válaszolt mire bólintottam ez egy igazán jó becenév mondhatom. 
-Vérmacskát nem láttál a közelében akik szintén kattantak volt? Mondjuk egy kóbort – szólalt fel a bátyám érdeklődve míg Amora oldalra billentette a fejét hát persze nem mindenki tudja kik a kóborok. -Tudod akik a városban bóklásznak, akik emberek voltak és úgy lettek macskák, mint Marc – ha kóbor téma van mindig Marc-ot hozzák fel hisz ő is egy közülük csak neki annyi szerencséje volt, hogy apám felkarolta. Nem minden kóbornak van szerencséje sőt a többi alfa nem igen fogad be egy kóbort a családban, az apám az egyetlen alfa aki kóbort befogadott be a családjában.
-Ja hát egy kóbor botorkált a közelében, de sose vettem róla tudomást. Nem igen kedvelheti hisz mindig morcos mikor a kóbor körülötte ólálkodik – válaszolt mire bólintottam. Érdekes. Felettébb érdekes. Azt hittem legalább összejátszanak bár lehet, hogy összejátszanak csak nem viselik el egymást.
-Köszönöm Amora – mosolyogtam rá kedvesen mire mosolyogva bólintott. -Aput tájékoztatnunk kell az új hírekről, hogy nem csak egy vérmacskát üldözünk – szóltam bátyám felé mire csak bólintott.
-Este a pajtában ráér megbeszélni a formalitást, úgyis kiderül minden ma este – válaszolt Dex mire bólintottam. Igaza van. Remélem mindkét gyilkos szaga rajta van az áldozaton, mert akkor könnyebb dolgunk lesz valamennyire.
Udvariasan elköszöntem tőlük és magukra hagytam aztán visszamentem a szobámban ahol nem csak húgomra leltem, hanem legjobb barátnőmre aki az ágyamon hasalt mosolyogva.
-Tudtad, hogy Olivia és Mateo randiznak? - kérdezte vigyorogva Nicolasa mire az állam leesett így a lábammal becsaptam magam után az ajtót. Tudtam, hogy Mateo ráfog mászni, de erre végképp nem számítottam, azt hittem Liv okos és letudja koppintani, és inkább hallgat rám, de úgy néz ki a falnak beszélek.
-Igen? - kérdeztem karba tett kézzel és szúrós szemekkel méregettem legjobb barátnőmet aki legurult az ágyról, hogy aztán ülőhelyzetben tornázza magát zavarában. -Nem tudtam, hogy kedveled a fogadott bátyám – hangsúlyoztam ki a végén a „bátyám” szót mire halkan felsóhajtott. -Azt hittem úgy tekintesz rá, mint a bátyádra hisz nekem a nővérem vagyis  úgy kéne – folytattam mire felpattant és már ment volna az ajtó irányában, de visszarántottam. -A nővérem vagy, ugye? - kérdeztem egy ártatlan mosollyal mire gúnyosan vigyorral bólintott.
-Tudom mit akarsz mondani – vágta rá. -Csak azért randizok vele, mert a bátyád nem kedvel – folytatta míg én bólintani akartam mivel végre bevallotta, de mögülünk az ajtó kinyílt és mikor hátrafordultunk egy nem várt személy nyitott be. Nézzük a jó oldalát bevallotta.

DEX EMILIO SANCHEZ 

-Csak azért randizok vele, mert a bátyád nem kedvel – hangzott fel a fejemben ismét Olivia hangja. Pontosan végszóra léptem be idősebbik húgom szobájában ahol úgy néz ki épp vita dúlt hisz Olivia nem éppen kedvesen szólalt fel.
Várjunk csak.. Rólam beszélt? Én vagyok Camille és Nicolasa egyik bátya. Egyik, szóval lehet Leo-ról beszélt. Nem kedvelhet engem Olivia, bár én  kedvelem őt hisz jó fej és nagyon csinos is, de mégis csak a húgom legjobb barátnője. Viszont csak kedvel, szóval nem tudom miért verem így nagy dobra úgy gondolok erre a kedvelt dologra, mintha szerelmes lenne belém amit kizártnak tartok. Egy olyan lány, mint Olivia nem lehet szerelmes egy ilyen szerencsétlen idiótában. Különben is csak megbántanám szegény lány érzéseit, nem vagyok képes egy kapcsolatra ahhoz túl jó vagyok. Ez van valaki  kapcsolat mániás, aki előre tervezi a jövőjét míg vagyok én aki hülye a kapcsolatokhoz és nincs is rá szükségem. Jól vagyok én így ahogy vagyok.
-Mi szél hozott ide, bátyus? - szólalt fel vigyorogva idősebbik húgom mire felhúztam a szemöldököm. Nagyon vigyorog. Nem értem. Sőt már a megnevezés furcsa utoljára akkor hívott így amikor unatkozott és valamit nagyon szeretett volna. 
-Csak beugrottam a kedvenc húgomhoz – vontam meg a vállam mivel annyira lefoglalt az amit hallottam, hogy el is felejtettem az okát miért is jöttem a szobájában.
-Hé – rikkantott fel Nicolasa mire vigyorogva megvontam a vállam.
-Nem hallottál valami furcsát, de jót mikor beléptél a szobámban? - kérdezte mosolyogva Cami mire csak furán néztem rá, de csak megráztam a fejem. Ha elakarja Olivia mondani elmondja, ha nem akkor nem fontos és lehet nincs is semmihez közöm.
-Tényleg? - szólalt fel ledöbbenve Liv mire bólintottam ami hatására húgom ököllel a vállamban ütött így rögtön arra kaptam a kezem hisz ez nagyon erős volt. Hangosan sose vallanám be, de Camille mindig is erőset tudott ütni, sőt már kiskorában is erős volt, de azokat az időszakokat nem akarom felhozni, mert rám nézve ciki. Vadóc húgocskám van. 
-Baszki ezt meg miért kaptam? - kérdeztem feldúltam a húgomtól mire duzzogva lehuppant az ágyára.
-Mert egy segg vagy – vágta rá és újra felugrott. -Húgi nem jössz ki az erdőben? - fordult  a kishúgunk felé aki vigyorogva felpattant és ki is szaladtak a szobából így a kettesben maradtam a szobában Olivia-val aki ugyanott állt mikor beérkeztem, mint egy cölöp és a szemközti falat kémlelte.
-Azok a képek még a középiskolában készültek Cami-ről és az ember barátairól – szólaltam meg a falon lógó képekre bökve mire rám nézett és bólintott.
-Akiket megdugtál? - kérdezett rá mire felnevetettem feltételezésén.
-Nem mindegyiket - vágtam rá feltett kézzel mire egy döbbent arcot vágott amin ismét felnevettem.
-Mi történt? Nem dőltek be a bájadnak? - kérdezett rá mosolyogva mire csak megforgattam a szemem.
-A bájamnak mindenki bedől még te is bedőlnél neki – léptem hozzá közelebb mire a mosoly az arcáról eltűnt sőt alsó ajkát kezdte harapdálni. -Elsőként is mélyen a lányok szemében nézek azoktól már elélveznek – kezeimmel álla alá nyúltam és megpillantottam Olivia mogyoróbarna szemeit körbe-körbe örvény lenni, ami hatásra nyelt egyet. -Aztán elkezdtem az arcukat simogatni. Na akkor már a bugyijukban nyúlhatok – folytattam mosolyogva és hüvelykujjammal elkezdtem az arcát simogatni ami hatására ajkait még mindig harapdálva behunyta a szemét és közelebb hajoltam hozzá, hogy ajkaink között csak egy pici távolság legyen. -Aztán bumm lecsapok az ajkaikra – válaszoltam és a kezeimet elvettem arcáról, hogy visszaálljak előző helyzetemben. -Na ki az ász? - Tártam szét a karjaimat vigyorogva mire megrázta a fejét. Mondtam, hogy őt is megbabonázom a bájammal, de tök jól csinálta, mintha érezne irántam valamit, ennyire még egyik lány se élvezte a közelségem, mint Olivia. Komolyan, mintha érezne valamit irántam.
-Eléggé könnyen kapható lányok – szólalt fel a fal felé tekintve mire megvontam a vállam büszke mosollyal az arcomon. 
-Téged is megbabonáztalak hisz láttam mennyire élvezted a közelségem már szinte könyörgött az ajkad, hogy csókoljalak meg – vágtam rá nevetve mire felém tekintett és indult volna az ajtó felé, de gyorsan megrántottam a karját, hogy visszarántsam. -Valami rosszat mondtam? - kérdeztem rá mire rám emelte gyönyörű szép szemeit, de csak egy fél mosollyal megrázta a fejét.
-Nem, te sose csinálsz, vagy mondasz rosszat. Neked ez az életed – válaszolt és kirántotta a kezeit a kezeim közül és kilépett a szobából úgyhogy a húzat csapta be az ajtót.
Nem értem. Olivia-al tök jó viszonyom volt amikor megismertem azt hittem olyan lesz, mint a húgom és úgyis tekintek rá hisz ő a húgom, de mikor először megpillantottam nem a húgomat láttam benne, valami mást, valami sokkal többet, de ha másképp nézek rá és közel engedem magamhoz csak megbántom. Nem az a srác vagyok aki boldoggá tudja tenni és ő nem érdemel meg egy olyan srácot aki csak kihasználná. Nem érdemel meg engem. Ezért jobbnak hittem azt, hogy csak húgomként nézek rá, de a mostani események után azt hiszem nem tudom magamtól távol tartani hisz ma hallottam, hogy kedvel valószínűleg engem, de ez se biztos hisz félre hallhattam, de most ahogy a szemeiben néztem valami furcsa dolog éledt fel bennem, ami eddig még soha és amikor hozzáértem ő átélte, mintha titokba erre várt volna. Mintha ő is érezne irántam valamit. Talán szerelmes belém?
Megráztam a fejem, hogy kitisztítsam kusza gondolataimat és kirontottam a szobámból vissza az én barlangomban ahol épp Amora matatott a cuccaim között.
-Megengedtem? - kérdeztem rá ami hatására megugrott így hozzám vágott egy tollat. Egy tollat? Mit keress az asztalomon egy golyóstoll? Miután befejeztem a középiskolát minden iskolai cuccom elégetem a tollakkal együtt, nem vagyok az írók tagja.
-Csak nézelődök – válaszolt mosolyogva míg én az ágyamhoz léptem ahova egyből ledőltem. -Sokat változtál – pillantott felém egy képpel a kezében ahol a 16 éves énem volt a húgommal vagyis Camille-el aki még akkor egy 11 éves kislány volt. Ahhoz a képhez képest kívülről tényleg sokat változtam akkoriban még középiskolában jártam és beakartam illeszkedni az emberek közé így piercinget lövettem a számban, hogy én is egy legyek közülük. Mekkora egy barom voltam. Viszont belülről ugyanolyan voltam, mint most. Buliztam, ittam és emberi lányokat fektettem meg, mert ahhoz volt kedvem. Nekem ez a boldogságom. Azt hiszem.
-Csak kívülről belül ugyanolyan romlott vagyok, mint most – vágtam rá mire nevetve megrázta a fejét és az ágyhoz sétált.
-Szerintem nem. Sose voltál romlott – ült le az ágyra a képeket nézegetve mire csak megráztam a fejem. -Nem hiszel nekem? - fordult felém oldalra fordított fejjel mire egy mosollyal megráztam a fejem. -Megvédted a családod, harcoltál a húgaidért és kiálltál mindig a barátaidért. Egy hős vagy – kezdett el érvelni egy mosoly kíséretében míg én csak megforgattam a szemem. Ez alap dolog ettől még nem vagyok hős.
-Ettől még nem leszek hős – ráztam meg a fejem és Amora a hasamra dobta a képet. Egyetlen egy normális képünk Cami-vel a többi képen mindig belemozgolódtunk, de ez a képen önfeledten mosolygunk a kamerában miközben én hátulról átölelem a kishúgom akit az életem árán is megvédenék. Persze Nicolasa-t is, de ő olyan más, mint Camille. Camille állandóan a bajt kereste így állandóan a nyomában kellett járnom, hogy megvédjem míg Nicolasa olyan, mint Leo. Felelősségteljes és tisztelettudó bár most, hogy egyre többet van Camille-el valamit titkol, csak nehogy bajban keveredjenek. Valaki újat emel a húgaimra karmaim kinyílnak az illető pofájában.
-Tudom mi a bajod – szólított vissza a valóságban Amora mire kérdőn ráemeltem a tekintettem. -Nem szexeltél – kuncogott mire hozzávágtam a párnámat, bár igaza van amióta a húgom hazajött nem volt időm lemenni a bárban és felszedni valami lányt. -Csak nem végre elkezdtél komolyan érdeklődni valaki iránt? Megtörne a jég – dobta vissza a párnát vidáman amit én egy kézzel elkaptam és a fejem alá gyűrtem. Az évek során nagyon kevés lány után érdeklődtem komolyan ezért is élvezem ezt a kicsapongó életet, de mindig van egy lány aki mélyen a szívemben maradt. Egy emberi lány akit szeretem volna, de meghalt. Megölték. Igazából nem volt különleges hisz ugyanúgy ismertem meg, mint a többit csak ő nem adta magát oly könnyen sőt nagyon hasonlított rám ugyanaz miatt jött le inni, mint én. De még egy éjszakát se sikerült együtt töltenünk csak röpke pár órát mivel másnapra már benne voltak a hírekben, hogy egy állat megtámadta. Persze, hogy nem állat volt, de mindegy. Ő lett volna az a lány akivel még el is képzeltem volna a jövőm, de akkor is csak bebizonyult a tény, hogy az élet nem mindig a boldogságról szól. Így maradtak az egyéjszakás kalandjaimnál vagyis folytattam, mintha mi se történt volna és elég jól alakul.
Vagyis alakult.
Olivia.
Nem tudom miért, de mikor az ő neve hangzik fel a gondolataimban a szívem szinte kiakar törni a helyéről. Valamit kezdek érezni iránta, de én egyáltalán nem akarom ezt hisz, ha még közelebb engedem magamhoz akkor a végén őt is elveszítem. Nem akarom elveszíteni! Ezért se akarok érezni iránta semmit se a barátságon kívül. Vajon még visszatudom fordítani az érzéseimet, vagy már késő? Vajon sikerül közömbösnek maradnom Olivia-val, hogy ne sérüljön? Vajon sikerül egyszer megváltoznom?
-Föld hívja Dex-t – hessegette a kezeit előttem Amora mire megugrottam ami hatására megfejeltem Amora kézfejét amin elkezdett jő ízűen kacagni. Kacc-kacc nagyon vicces. -Mi baj, édes? Elbambultál – nézett felém mosolyogva mire csak elmosolyodtam a becézésén mindig ezt csinálja. Állandóan becézget miközben semmi közünk egymáshoz csak barátok vagyunk, régi barátok. Ja meg régi ágymelegítők, de az mindegy az már elmúlt. 
-Csak gondolkoztam – válaszoltam megvonva a vállaimat és visszadőltem a párnáimra.
-Micsodán? A varázsló csajon? - kérdezett rá mosolyogva mire ismét felültem és kérdőn Amora felé fordultam. -A homlokodra van írva, hogy rágondolsz. Csak nem tetszik? Összeillenétek amúgy is a csaj egész út alatt kiakart nyiffantani úgy hiszem neki eléggé bejössz – csak mondta és mondta a magáét, de én leragadtam annál a résznél, hogy Olivia-nak tetszek. Ha Amora ezt látja rajta akkor .. Ezért viselkedett olyan furán Camille. Ő is tudja!
Olivia szerelmes belém. És velem mi van? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írj bátran elfogadok hideget és meleget is:)