2.fejezet - Felhalmozott érzelmek

Üdv!

Mint látjátok megjött az új rész a szokásos időpontban ami lehet változni fog tanév kezdete miatt, de az még a jövő zenéje. Annyi a biztos míg vannak előre megírt részek két hetente szombaton kikerül a rész sőt még lehet előbb is, de az majd az órarendemtől függ. 

Mindegy, nem beszélek annyit amúgy se szívlelitek a sok csevejt. :D

Jó olvasást, várom a rész végén a véleményeket!:))xx

CAMILLE FERNANDA SANCHEZ

A szemeim, mint a villámcsapás úgy nyíltak ki ezzel együtt az emlékezetem is visszatért ami azelőtt történt mielőtt kiütöttem volna magam. Megtámadtak. Sok vér folyt ki a nyakamból és a legfontosabb macska alakomban voltam, most meg ismét önmagam van vagyok pedig nem emlékszem gyors váltásra. Utoljára Marc macskaalakjára emlékszem és egy sötét alakra aki épp neki támadt a támadómra, de nagyon is macska voltam. Hogy lehetséges ez egyáltalán? Macskaként meghalok és emberként felébredek, vagy mi a franc?

Hirtelen eszembe jutott mi vezényelt az erdőben és rám tört a félelem, nem tudom ez az érzés miért kerít magában mikor apám szavaira gondolok hisz eddigi életem során nagyon kevés dologtól féltem és ez amúgy se annyira ijesztő. Alfát akar belőlem más néven azt akarja, hogy vezető legyek, én legyek az utódja. A kérdés ami még mindig érdekel az pedig nem más mint a „miért?” kérdés. Nem értem apám miért szeretné, eddig sose mondta, most meg így hirtelen előbukkan belőle. Vagy talán régebben is utalgatott erre? 

-Fenn vagy? - Nyílt ki a szobám ajtaja ahol Marc mosolygós arccal lépett be aztán felém lépkedett és leült az ágyam mellé. Kezét a kezemre tette és erősen megszorította, a testemet forróság töltötte el, biztonság amit a közelében mindig is éreztem és hiány, mert hiányzott az érintése.

De már minden megváltozott!

Kihúztam a kezemet keze közül mire a szemöldökét felhúzta és a tekintettem elvettem tőle inkább az ablakon tekintettem ki ahol a nap sugarai próbáltak utat törni. Mennyit aludhattam?

-Hogy lehetséges ez? Mármint az, hogy ember vagyok és nem macska - kérdeztem rá a kezemet a homlokomhoz dörgölve. Ezernyi kérdésem lenne még, mégis ez az első ami legjobban érdekel pedig nem éppen ez a legfontosabb, de a másik még várhat.

-Olivia speciális varázslatával – válaszolt Marc mosolygós hangon mire bólintottam. A kezemet a nyakamhoz nyomtam keresve a sebet, de egy puha anyagban ütközött a kezem. Kötés. -Apád ellátta a sebed egy-két változás és helyre jön, de nem lesz fájdalommentes a változás – szólalt meg ismét, mintha csak a gondolataimban kutatni. A fenében biztosan a gondolataimban matat. Marc és az ő szuper képessége ami nem is annyira képesség, de még szupernek se mondható egyszerűen csak adottság amivel őt megáldotta a sors az én szerencsémre.

-Aha – bólintottam felé se nézve nem bírok ránézni és nem azért, mert nem akarok csak mikor rápillantok elgyengülők és a két évvel ezelőtti halálosan szerelmes énem tér vissza, de az már elmúlt mégis mikor ránézek feltörnek az érzelmeim és egyszerűen nem tudok stopot parancsolni magamnak.

-Minden rendben, Camille? - Kezével az állam alányúlt és a fejemet maga felé fordította, hogy ismét megpillantsam ragyogó kékeszöld szemeit és jól belőtt szőke haját. Marc alakja felér egy gyönyörű festménnyel így, amelyik emberi lány már látta Marc-ot mindegyik megkérdezte tőle nem e modell, míg én csak elnevettem magam. Igen tiszta modell alkat, de sokkal veszélyesebb a munkája és sokkal szexisebb. Jesszusom.

-Persze – ráztam meg a fejem, de a keze az arcomra siklott és azt kezdte simogatni míg én minden erőmet összeszedtem, és ellöktem a kezét az arcomtól.

Már vége Camille, már vége.

-Nem úgy tűnik – szólalt meg mire kérdően felvontam a szemöldököm. -Tudod mikor apád bejelentette haza jössz elsőnek nem örültem hisz tudod aztán valami sugallat, vagy valami mégis előjött és boldog voltam, mert új eséllyel indulhatok – kezdett bele mire elfordítottam a tekintettem,  nem akarom ilyenkor látni az arcát olyan összetört, olyan magányos és olyan elhagyott, hogy nem tudok neki ellenállni. -Talán újra megismerkedhetnénk – fél szemmel rápillantottam így láttam ahogy kisfiúsan elmosolyodik és megvonja a vállát, de gyorsan megrázom a fejem és keressek a szobámban egy pontot amire koncentrálhatok. A csillagok a plafonon. Mégis van értelme ezeknek az átkozott csillagoknak. -Szeretlek és ezt nem tudom tovább elrejteni. Most már nem – folytatta és éreztem ahogy a szemeim megtelnek könnyekkel, de ismét megráztam a fejem és a tenyeremben temettem az arcom. Nem, nem törhetek össze. Most nem!

-Marc – szólaltam meg cérna vékony hangon, most jöttem rá, hogy a sok csendben lét alatt a hangom is elment. -Ami volt közöttünk elmúlt. Lépj tovább én is ezt tettem eddig és nem akarok erről vitát nyitni – óvatosan feljebb ültem míg ő felpattant mellőlem tudtam, ha ezt kimondom akkor a vita elkerülhetetlenné válik. Túl hamar kapja fel a vizet kis apró dolgokon és akkor megállíthatatlan a sok-sok dühkitöréseivel együtt makacs és idegesítően aggodalmas, de attól még nagyon szerethető.

-Tudtam, hogy ez lesz – vágta rá és a hangja a lágy, kellemesből átvált idegessé és mérgessé. -Rendben akkor menj a vámpírodhoz – üvöltötte szemrehányóan és kiviharzott a szobámból, csak az ajtó hangos csapódása hallatszott belőle ami hatására össze is rezzentem. Elszúrtam ezt is.

Sóhajtva dőltem vissza az ágyban, de csak pár percre hisz nem tudok mindig Marc-on és a kitörései agyalni sőt nem is ez a legnagyobb bajom, bár ez is elég nagy baj. Mikor felálltam az ágyamról arra lettem figyelmes, hogy egy nagy fekete póló van rajtam ami a combom közepéig takar mikor beleszagoltam a pólóban Marc illata töltötte be orrnyergem. Igen, ez az ő pólója.

Ajkaimban harapva ráztam meg a fejem és a szekrényem felé lépkedtem, de hirtelen valaki megragadta a karom és maga felé fordított. Marc állt előttem ismét, feldúltan és totál vizesen így a szőke haja a homlokára tapadt, fogalmam sincs mitől vizes, de lehet nem is kell tudnom. Nem tudtam sokáig nézni hisz egyből letámadta ajkaimat, én meg teljesen elgyengültem és visszacsókoltam. Tudom, hogy ezt még bánni fogom, de annyi mindent bánok már, hogy ez már egy a sok közül. Kezei a combomra vándoroltak és megemelt így a lábaimat dereka köré csavartam míg ő a falnak döntött minden erejéből ami miatt kissé fel is nyögtem és a vizes hajában markoltam. Így magamnak bevallva hiányzott úgy mindene amivé válok miatta.

Ügyetlenül kibontottam övét míg ő kicsit se lassított egyből lehúzta a nadrágjával az alsóját míg az enyémet csak letépte rólam. Esélyem se volt újra szemügyre venni méretes szerszámát mivel mire arra pillantottam volna már bennem is volt. Túl gyors tempóban haladt ami nagyon furcsa sose ilyen, de nem tudtam megállítani mikor belém hatolt háromszor lökött a falnak míg én hangosan kiáltottam, de ő elnyomta a saját kiáltását azzal, hogy a nyakamat szívta.

Mikor végzett letett a földre és elkezdte felhúzni a ruháit míg én kérdően meredtem rá. Valami itt nagyon nem stimmel.

-Elhagytál azt hiszem ennyi jár nekem – vágta rá durván aztán kiviharzott a szobámból engem magamra hagyva a szakadt bugyimmal és a kiszívott nyakammal.

Kezemet a nyakam másik oldalára szorítottam most már nem csak egy kötés fog ékelődni a nyakamon, hanem egy baromi nagy szívás nyom, amit hiába fogok rejtegetni mindenki tudni fog a helyéről, mert mindenki hallotta az előbbi afférunkat Marc-al, szóval semmi értelme takargatnom az igazságot amúgy is megérdemlem. Én elhagytam, ő visszavág. Szánalmas dolog beismernem, de ezt most nagyon is megérdemlem.

Felszedtem a padlóról a szakadt fehérneműm és az íróasztal alatti kukában dobtam szerintem erre már nem lesz szükségem. A fiókos szekrényből elővettem egy tiszta fehérneműt amit egyből magamra kapkodtam aztán a szekrényből elővettem egy csőnadrágot hozzá egy fehér spagettipántos felsőt amiből a köldököm már kivillan. Ez Marc kedvenc felsője, ha ő megdughat és itt hagyhat én kínozhatom, hiába érdemeltem meg akkor is gonosz húzást követett el.

Gyorsan felöltöztem és a fekete pólóját a szekrényemben dobtam aztán a fürdőben rohantam ahol elsőként is megmostam az arcom aztán kifésültem hosszú sötét hajam ami most szög egyenesen omlik a vállamra. Legalább a hajam valamennyire takarja a nyakam mindkét oldalát, bár szerintem Marc mindig elfogja fésülni a hajamat a hátamra, hogy megmutassa a művét. Kiállhatatlan, de megérdemeltem. Francban. 

Ezután kiléptem a fürdőből és a szobámból kifutva léptem ki a folyosóra ahol egy lelket se találtam, de szerencse remek hallásommal azonnal meghallottam hol bujkálnak. Anya a konyhában tanítja sütni Nicolasa-t és megmenteném, de engem se mentett meg senki, én kibújtam alóla. A fiúk a végrehajtói házban üvöltöznek valami véres játék miatt, míg apu az irodájában van idősebbik bátyámmal. A kíváncsiságom felé indultam így apa ajtója előtt álltam, mikor elég bátorságot szereztem egyszerűen benyitottam ezzel együtt el is némultak.

-Haza hurcoltatok és titkolóztok – döntöttem oldalra a fejem míg Leo a nyakát dörzsölte rohadtul ideges és én tudni szeretném miért. -Mi folyik itt? - Lépkedtem beljebb míg az asztalhoz nem értem ahova felültem, de apám szúrós pillantása miatt a székben foglaltam helyett. -Ki böknétek? Alfát akarsz belőlem csinálni, vagy nem? Szóval elárulhatod apu – néztem farkasszemet az apámmal míg fél szemmel bátyámra néztem aztán ismét apám felé aki bólintott.

-A támadódat keressük – válaszolt apa.

-Miért él még? - Fakadt ki belőlem a kérdés hisz teljesen abban a hitben voltam, hogy a fekete árnyék megölte mikor a fához vágta.

-Sajnálom kicsim, de ígérem nem kerül többé a közeledben – nyugtatott meg apa mire megráztam a fejem és hátra dőltem.

-Él és szabadon van. Elsőnek azt hittem megölitek, de álmaimban nem gondoltam arról, hogy hagyjátok szabadon futkosni míg újra meg nem támad valakit – ráztam meg a fejem állva apám pillantását mire ő szomorúan elfordította a tekintetét. -Mi történt? - Kérdeztem rá és megéreztem bátyám kezét a vállamon így felpillantottam rá  és akkor jöttem rá, nem azért tette oda a kezét, hogy megnyugtasson. Azért tette oda, hogy nehogy valami őrültséget csináljak szóval nagyon rossz dolog történt.

-Amikor megtaláltak és Marc visszaváltozott, hogy felkapjon addig Diego meg is akarta ölni, de megkarmolta így elmenekült – hallottam meg ismét apám hangját mire a szemöldököm feljebb csúszott szóval Diego támadt a másik macskára ezzel megmentve az életem. Nem gondoltam soha, hogy ezt mondom, de most köszönettel tartozom neki.

-De jól van, nem? Csak egy karmolás – erőltettem arcomra egy mosolyt mire apám lehajtott fejjel megrázta a fejét. -Mi van Diego-val? - Igaz, hogy nem kedveltem a vámpír pofáját, de azért mégis az életét kockáztatta értem így, ha meghalt akkor a bűntudat miatt, én is meghalok hisz akkor kiderül, hogy miattam halt meg. Nem, nem halhatott meg! Ez képtelenség az csak egy kis karmolás semmi több, a vámpírokat nem lehet megölni, mert ők már amúgy is halottak.

-Húgi a karmolásunk halálos a vámpírokra – szólalt meg felettem Leo mire ráemeltem tekintettem teljesen ledöbbenve aztán apámra néztem vártam, hogy ellenszegüljön ennek, de csak bólintott ezzel beleegyezve abban amit a bátyám mondott.

-Diego haldoklik? - Pattantam fel az asztalra csapva és hiába akart a bátyám visszanyomni csak ellöktem magamtól így az ajtó melletti falnak esett. Túl sok bennem az erő ilyen helyzetekben hisz nem ezt akartam. -Hol van? - Kértem számon apát mire ő csak sóhajtott így ismét megkérdeztem mire végre kinyögte, hogy Dex szobájában így kirohantam az irodából nem törődve bátyámmal aki épp felállt a hátat fogva. Ez történik akkor, ha hátulról akarnak megállítani.

A folyosón végig szaladtam és az én szobám előtti lévő szoba a legfiatalabb bátyám szobája ahova azonnal benyitottam. A szoba egy egyszerű kék festékkel leöntött szoba amit a bátyám már néhol összebarmolt, de ez engem most egyáltalán nem érdekelt inkább Diego hangos nyögésére leltem figyelmes míg Olivia mellett ült és valamiféle varázsigét mormolt. Legjobb barátnőm mögött bátyám állt támogatva azzal, hogy a vállát masszírozta. Észre se vettek, hogy bejöttem és ezt kihasználva Diego másik feléhez léptem és óvatosan megfogtam a kezét mire a fejét felém fordította. Nem is értem miért nem hallottam meg Diego segítségért nyöszörgő hangját mikor füleltem talán, mert a saját problémáimat helyeztem elsősorban, de ez megváltozik csak élje túl.

-Cami? - Kérdezte zihálva és leültem mellé az ágyra, hogy a homlokából kisimítsam fekete haját.

-Köszönöm – suttogtam annyira halkan, hogy csak mi halljuk, valószínűleg a másik kettő semmit se hall hisz Olivia nagyon benne van a varázsigében, míg bátyám el van foglalva a támogatással.

-Ne köszönd meg érted még egyszer megtenném, mert egy fasz voltam veled – suttogta nehezen forgó nyelvvel míg én a könnyeimmel küszködve tettem a fejem a mellkasára úgy öleltem magamhoz.

-Meggyógyulsz – suttogtam inkább csak magamnak, de úgy tűnik ő is megértette hisz kezeit óvatosan a hátamra simította. Nem azt mondom, hogy olyan biztonságban érzem magam a karjai között, mint Marc-al mivel Diego teljesen más és amúgy se megy nekem az összehasonlíttatás. Marc karjai biztonságot nyújtanak míg Diego karjai valami újat ami nem a megszokott, valami újat mutatnak nekem ahol még sose jártam. De, mint mondtam nem megy az összehasonlítás.

Óráknak tűnt az idő míg Olivia csak mormolta a varázsigét, én meg Diego mellkasára lapultam pedig csak percek voltak. Olivia kifulladva fejezte be és már majdnem elájult sőt, ha bátyám nem kapja el akkor talán a földön köt ki.

-Most mi van? - Emeltem meg a fejem legjobb barátnőm felé tekintve. Fél szemmel Diego-ra néztem akinek a szemei lecsukódtak, remélem alszik, de mikor megláttam fel-le mozgó mellkasát meg is bizonyosodtam arról, hogy csak alszik. Ez most azt jelentené sikerült?

-Si-si-si siker – mondta kifulladva Olivia mire egy mosoly terült szét az arcomon.

-Köszönöm – mosolyogtam legjobb barátnőmre aki csak a kezével legyintett és bátyám segítségével kisétált a szobából így egyedül maradtam azzal a vámpírral akit utálok, de már mégse. Megmentett, így örökké hálás leszek neki és most, hogy közelebb kerültem hozzá szó szerint valami más lett közöttünk. Nem tudom még mi, de remélem idővel kiderült.

Arcához hajoltam és a szájára egy puszit nyomtam. Nem, nem megcsókoltam csak egy ártatlan „köszönöm” puszi hisz az életét kockáztatta értem. Vajon tudta, hogy a karmolásunk halálos rá? Ha tudta volna akkor is megtette volna? Igaz nem ismerem még olyan jól és eddig csak a bunkó részét mutatta meg, de szerintem megtette volna hisz amit most mondott az arra nyilatkozik.

Befészkeltem magam ismét mellé és miközben néztem békésen aludni ami egy vámpírtól furcsa sőt azt hittem, hogy a vámpírok nem alszanak, de úgy hiszem az csak mítosz.

Bárcsak rájönnék mi ez az érzés amit Diego közelében érzek, bárcsak rájönnék miért másabb Marc-nál és, hogy miféle új dolog van benne, mint Marc-ban, mert ezt itt, minden nagyon zavaros és utálom, ha valami zavart, mert akkor úgy érzem, hogy megfulladok. És érzem, hogy már fulladozok. Fulladozok ezekben az érzelmekben amik körülvesznek.

OLIVIA DESIRE VILLA

Miután kiléptünk a szobából elhúzódtam Dex-től aki egész végig ott állt mögöttem és mindenben segített ami miatt nagyon sokat köszönhetek neki, már amikor megláttam akkor tudtam, hogy nagyon jó fej és nem is csúnya, de nem akarok kikezdeni a legjobb barátnőm bátyjával szóval ezt nem akarom tovább firtatni. Camille olyan nekem, mint egy húg, így a bátyjára is úgy kell tekintenem, mint egy testvér és örülnék neki, ha ilyen bátyám lenne, mint Dex. Talán a sors azért küldött, hogy megtaláljam Dex-t az elveszett bátyámban, illetve a meghalt bátyámban. A sors új esélyt adott nekem egy új családra amit nem akarok elveszteni. Soha.

-Köszönöm amit tettél Liv, de én most visszamegyek – mosolygott rám és az ajtóra pillantott míg én gyorsan a karjához kaptam és zöld szemei rám villantak amik csak úgy ragyogtak a nappali fény gyönyörében. Hirtelen eszemben jutott a tegnapi nap mikor visszaváltoztattam legjobb barátnőmet emberé, életemben nem használtam olyan erős varázsigét így nagyon leterhelt, az utána következő órákban Dex mindvégig a közelemben maradt a húga helyette. A tegnapi nappal együtt eszembe jut a múlt éjszaka mikor az ágyában aludtam míg ő a karosszékben udvariasság kedvéért, de egész éjszaka egy cseppet se aludtam mindvégig az ő arcát fürkésztem, ahogy szerencsétlenül próbált aludni a karosszékben. Megsajnáltam így aztán sokkal kényelmesebb széket varázsoltam a kedvéért, természetesen ezt nem vallottam be így nem tudja. Furcsának tartotta, de nem kérdezett rá különben is megérdemelte. Igazi úriember volt a tegnapi nap folyamán pedig nem zavart volna, ha egy ágyban kellett volna vele aludnom mégis aludt egy kényelmetlen székben.

-Szerintem hagyd a húgod egyedül. Hidd el ismerem a legjobb barátnőm – ráztam meg a fejem míg ő egyből tiltakozni kezdett. Ez a makacsság családi vonás.

-Tegnap a magára hagytam és téged ápoltalak most mellette kell lennem nem akarom, hogy Diego bántsa – vágta rá. Úgy mondta az elejét, mintha én kényszerítettem volna rá emiatt fájtak a szavai hisz én nem akartam, egy szót se szóltam egyszerűen mellettem termett és vigyázott rám.

-És én kértelek rá? Nem – nevettem a képében, mintha nagyon mulatságos lenne feltételezése különben is, ha ideges vagyok mindig nevetek. -Hidd el én se bízok Diego-ba, de most az egyszer tudom, hogy nem lesz baja – néztem fel rá egy fél mosollyal mire ő csak horkantott amit nagyon viccesnek találtam így felnevettem.

-Ne nevess már ki – vágta rá durcásan mire még jobban elvigyorodtam a hisztis kisfiú arcán.

-Bocsi, de olyan a horkantásod, mint egy kanos malacé – vontam meg a vállam mosolyogva mire csak megforgatta a szemét, de láttam mikor elmosolyodott hiába mutassa most a komoly képét engem nem tud átverni lehet, hogy még nem ismerem olyan jól, de tudtam, hogy ő nem egy komoly ember, illetve állat.

-Amúgy jól vagy? - Kérdezte és elővette az aggódó arc kifejezését mire csak mosolyogva bólintottam. -Csak, mert majdnem összeestél előbb sőt talán, ha nem kaplak el a földre csücsülsz – bökte meg a hasamat vigyorogva mire játékosan a kezére csaptam.

-Oh én hősöm kacc-kacc – nevettem fel. -Ne aggódj jól vagyok, csak még nem igazán használtam ilyen fajta varázsigéket sőt sose használtam még ilyeneket – legyintettem a kezemet mosolyogva jelezve, hogy minden rendben mire Dex bólintott és ismét az ajtó kilincsért nyúlt, de csak rácsaptam a kezére. -Hagyd már – ragadtam meg a karját és a konyha felé húztam ahol Mrs Sanchez szorgoskodott.

-Olivia – üdvözölt egy öleléssel, nagyon kedves asszony pedig Camille azt mondta az anyjáról, hogy parancsolgató meg minden, de azt sose mondta milyen kedves pedig nagyon kedves. A pulton Nicolasa csücsült a telefonját nyomkodva láthatóan unta a sütés-főzést pedig egy anyával mindig jó móka, én is szerettem. Amikor anyámra gondolok mindig az a átkozott este ugrik be mikor a vámpírok megölték a családomat és majdnem engem is megöltek. Bárcsak engem öltek volna meg, ők semmit nem tettek. A szemem elé kerül újra a látvány, a sok-sok vér és a holttestük. Borzalmas.

Ez az oka annak miért utálom a vérszívókat.

-Csak nem éhes vagy, kisfiam? - Kérdezte nevetve az asszony a fiát aki mögöttem ácsorgott a konyhapultnak dőlve.

-Tudnék enni, anyu – vigyorgott anyára mire az asszony csak felnevetett és a kezében nyomott egy almát amit érdeklődve kémlelt. -Egy sonkás szendvicsnek jobban örülnék – helyezte vissza a gyümölcsöt a kosárban és engem kikerülve a hűtőhöz lépett.

-Úristen a bátyám magának csinál szendvicset. Ez igen – sikoltott fel Nicolasa míg Dex a hűtőből elkezdett valamit morogni a húgának. -Olivia elárulóm a bátyám nem egy nagy konyhatündér mindig kierőszakolja, hogy valaki készítsen neki kaját – súgta oda nekem mire mosolyogva bólintottam, rendben ezt észbe tartom.

-Én is szeretlek, húgi – morogta a hűtőből Dex míg Nicolasa mosolyogva megrázta a fejét.

-Hogy van Diego? - Simította meg a kezem Mrs Sanchez mire ráemeltem a tekintettem. Tisztelem ezt az asszonyt, hogy a gyerekein kívül más sorsa érdekli őt sőt annyi szájat etet amire más nő nem lenne képes.

-Rendben jön, sikerült a varázslatom – mosolyogtam rá megsimítva a karját megnyugtatásképen.

-És Cami? - Szólalt fel ismét Nicol aki a legjobb barátnőm kiköpött mása arcilag míg a természetük, stílusuk totál ellentétes. Míg Nicol egy igazi kis tini akinek a stílusa olyan bohém addig a legjobb barátnőmmé inkább vadabb stílusú, de viszont arcilag, mintha ikrek lennének, kicsit nagy korkülönbséggel.

-Jól van épp Diego-val van – mosolyogtam a „kislányra” akin látszik, hogy nagyon szereti a nővérét. Én is ennyire szeretem az én nővérem bár elég sokat veszekedtem vele, de a végén mindig kibékültem vele, mert a nővérem és szeretem. Szóval totálisan magamat látom Nicolasa szemében ugyanannyira szereti ő is a nővérét, mint én régen és annyira ragaszkodik hozzá, mint én. Legfiatalabb gyereknek sose a legkönnyebb lenni, de a tudat, hogy mögötted állnak a testvéreid, ha baj van mindig megnyugtatott.

-Micsoda? - Szólalt fel mögülem egy ideges hang ami hatására mindenki megfordult míg Dex is akinek épp szalámit rágcsált úgy eszik, mint egy állat. Ja, hogy ő az is. Már mindent értek.

Mikor megfordultam Marc-al találtam szemben magam, Camille mindent elmondott róla, hogy nagyon robbanó ember még egy szó hallatán is robban, de a legfontosabb amit azonnal észrevettem rajta, hogy még mindig szereti Camille-t pedig elhagyta és utálnia kéne mégis ő még mindig ragaszkodik a szerelmükért.

-Hol van Camille? - Fogta meg Marc mindkét vállam amit elkezdett erősen szorítani miközben ide-oda rázogatott amikor hirtelen Dex elém ugrott és ellökte tőlem Marc-ot.

-Nem ő tehet róla – kelt a védelmem alá Dex. -A húgom ment be hozzá és ő maradt ott vele, vond kérdőre a húgomat – folytatta mire Marc feldúltan elviharzott tényleg dühkitörési problémái vannak amit kezelnie kéne. Persze tudtam, hogy nem fog bántani hisz láttam a szemében, hogy nem bántana csak feldúlt és fél. Fél, hogy elveszíti Camille-t újra. Ha tudná, hogy van egy ember barátja .. na akkor törne ki a vulkán.

-Minden rendben? - Fordította felém Dex a tekintetét mire megráztam a fejem aztán egy mosolyt erőltetve az arcomra bólintottam.

-Nem bántott volna – válaszoltam a fejemet rázva. -De köszönöm – mosolyogtam rá és nem tudom miért tettem, de a következő pillanatban a kezeimet a dereka köré csavartam és szorosan magamhoz öleltem míg ő bizonytalanul karolta át a derekam. Camille mesélte a bátyjairól Leo-ról csak annyit, hogy nagyon felelősségteljes és már elkötelezte magát egy vérmacska lány mellett míg Dex-ről azt nyilatkozta, hogy egy igazi szoknyavadász aki sose fog felnőni, elvileg már több millió barátnője volt, de a leghosszabb kapcsolata 2 hétig tartott, azt mondta a legjobb barátnőm fiatalabbik bátyáról, hogy csoda kéne ahhoz, hogy elkötelezze magát. Amit viszont nekem mutat Dex az teljesen más olyan gondoskodó és aranyos semmi jele a csajozós énjének. Vagy ezt csak nekem mutatja? Nem tudom mi a valóság, de az biztos, hogy Dex nem játssza meg magát, azt nem tudom róla elképzelni szerintem amit most mutat magáról az a valós énje, vagyis nagyon remélem.